Török kórházat adtak át Jemenben

Ünnepélyes keretek között adták át Taiz illetékeseinek a Török Vörös Félhold szervezet által Jemennek adományozott két frontkórházat

783600
Török kórházat adtak át Jemenben

Ünnepélyes keretek között adták át Taiz illetékeseinek a Török Vörös Félhold szervezet által Jemennek adományozott két frontkórházat.

Az ünnepségen beszédet mondott a jemeni egészségügyi minisztérium képviselője, és az ideiglenes főváros, Áden Asz-Szadaka kórházának igazgatója, Jamal Abdulhamid. Elmondta, hogy a török kormány és a Vörös Félhold együttműködésében elsősorban azokat az alacsony jövedelmű embereket fogják kezelni, akik nem tudják megfizetni a magánkórházak árait. Hangsúlyozta, hogy a kórház fontos szolgálatot fog jelenteni a jemeni népnek.

Taiz kormányzóhelyettese, Muhammed es-Sanvi az ünnepségen mondott beszédében köszönetet mondott a török kormány és a Vörös Félhold erőfeszítéseiért.

Emellett az AA hírügynökség tudósítójának nyilatkozott a Vörös Félhold küldöttségének vezetője, Mustafa Aydın, és elmondta, hogy a Taizban átadott adományok a török nép Jemennek küldött adományainak keretében érkeztek.

Aydın elmondta, hogy a szóban forgó 10 konténernyi adomány két teljes frontkórházat és különféle orvosi felszereléseket és gyógyszereket tartalmaz.



Még több hír