149 éves a Török Vörös Félhold Szervezet
Megkülönböztetés nélkül minden rászorulónak nyújtott segítségével a Török Vörös Félhold kiérdemelte, hogy a világ élen járó szervezetei közé kerüljön, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök
A köztársasági elnök az isztambuli Haliç Kongresszusi Központban mondott beszédet a Török Vörös Félhold alapításának 149. évfordulójára rendezett iftár programon, ahol a szervezet támogatóinak emlékérmeket adtak át. A köztársasági elnök elmondta: egy olyan időszakban, amikor a népesség és a városok is növekednek, s egyre nehezebb a rászorulókat és támogatókat összekötni egymással, az egyének számára egyre nehezebb jótetteket végezni, amiben nagy segítséget nyújtanak a Török Vörös Félholdhoz hasonló szervezetek nagy tapasztalatukkal és hozzáértésükkel.
A Török Vörös Félhold országszerte működő 700 irodájával Törökország legnagyobb civil szervezete, mely a múltban és a jövőben is fenntartja külföldi és belföldi működését.
„Megkülönböztetés nélkül minden rászorulónak nyújtott segítségével a Török Vörös Félhold kiérdemelte, hogy a világ élen járó szervezetei közé kerüljön. Ismét gratulálok a szervezet minden tagjának, az elnöktől az önkéntesekig, akik a Vörös Félhold emblémája alatt teljesítenek szolgálatot Vantól Pakisztánig, Simavtól Szomáliáig, szíriai és iraki határainktól Arakanig és Bosznia-Hercegovináig” - mondta a köztársasági elnök.
Azt is hozzátette: a Török Vörös Félholdnak kiemelkedő szerepe van abban, hogy Törökország senkire rá nem szorulva, segítség nélkül önmaga képes kezelni a világ legnagyobb menekült-segélyakcióját:
„Amennyire a Török Vörös Félhold és a hasonló szervezetek képesek segítségnyújtási és szolidaritási kultúránkat továbbvinni, olyan mértékben tudjuk országunkat és a világot egy nyugodtabb és biztonságosabb hellyé tenni” - mondta a köztársasági elnök.
Erdoğan beszélt a segítségről is, amelyet a Török Vörös Félhold nyújtott katasztrófák idején Szíriában, Arakanban, Mianmarban, Pakisztánban, és hozzátette: Törökország bármelyik részén történjék is katasztrófa, a Török Vörös Félhold biztosan odasiet.
A köztársasági elnök gratulált a kitüntetett támogatóknak is, és emlékplaketteket adott át nekik.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.