Európai vezetőkkel tárgyalt Erdoğan elnök
Az állam-és kormányfők brüsszeli NATO-csúcstalálkozóján tartózkodó Recep Tayyip Erdoğan elnök részt vett az Észak-atlanti Szövetség új központi épületében tartott munkavacsorán
Az állam-és kormányfők brüsszeli NATO-csúcstalálkozóján tartózkodó Recep Tayyip Erdoğan elnök részt vett az Észak-atlanti Szövetség új központi épületében tartott munkavacsorán.
A terembe belépve Donald Trump amerikai elnök megint csak szokatlanul viselkedett.
Trump, aki látta, hogy Erdoğan elnök és Theresa May brit miniszterelnök épp az asztalnál beszélget, a szeme sarkából odanézve egy rövid ideig belehallgatott a társalgásba.
Erdoğan és Trump még a NATO épületében tartott ünnepi esemény előtt kezet rázott egymással és beszélgettek egy rövid ideig.
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök tegnap Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott.
A tárgyaláson kiemelték a terrorizmus minden fajtája elleni közös harc jelentőségét, beleértve a PKK és az ILIÁ terrorszervezet elleni küzdelmet is.
A két vezető hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a török-francia kapcsolatok előmozdítása iránt, és a védelmi ipari együttműködés mellett egyetértettek abban is, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalmat 20 milliárd dollárra növeljék.
Erdoğan és Macron arra is felhívták a figyelmet, hogy a török-EU kapcsolatokat is tovább kell mélyíteni.
Erdoğan elnök a török-EU kapcsolatok kérdéskörében másokkal is tárgyalásokat folytatott.
A török köztársasági elnök találkozott Donald Tuskkal, az Európai Unió Tanácsának elnökével, valamint Jean-Claude Junker bizottsági elnökkel is.
A pozitív hangulatú tárgyalásokon érintették a török-EU kapcsolatok felélesztésének fontosságát, valamint a terrorral szembeni küzdelemben való együttműködés szükségességét is.
Erdoğan elnök a Tuskkal és Junkerrel folytatott megbeszélések után Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével találkozott.
Ezenkívül a köztársasági elnöknek alkalma nyílt félórás megbeszélést folytatni Angela Merkel német kancellárral is.
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.