A külügyminisztériumba bekérették az amerikai nagykövetet

Bekérették az amerikai nagykövetet

736997
A külügyminisztériumba bekérették az amerikai nagykövetet

Törökország hivatalosan tiltakozott az amerikai biztonsági személyzet gyengesége miatt, amelyet Recep Tayyip Erdoğan elnök május 16-i washingtoni látogatása során tanúsítottak.

A török külügyminisztériumba bekéretett amerikai nagykövetnek szóbeli és írásbeli tiltakozást nyújtottak át.

A külügyminisztériumi nyilatkozat szerint szóbeli és írásbeli tiltakozást nyújtottak át az Erdoğan elnököt amerikai útján elkísérő Mevlüt Çavuşoğlu biztonsági kíséretével szembeni – a helyi és diplomáciai szabályokkal és gyakorlattal, valamint a professzionalizmussal is ellentétes- fellépés miatt, valamint azzal a hivatalos kéréssel fordultak az amerikai illetékesekhez, hogy „vizsgálják ki ezt az esetet és adják meg róla a szükséges tájékoztatást.”

A külügyminisztérium nyilatkozatában emellett hozzátették:

„Az Egyesült Államok nagykövetével folytatott találkozón hangsúlyozták, hogy a köztársasági elnök úrnak ez a jelentős washingtoni látogatása az amerikai illetékesek hanyagságából fakadó biztonsági hiányosságoktól eltekintve minden más szempontból sikeres volt, és az eset nem fogja beárnyékolni találkozók eredményeit.”



Még több hír