Kínában járt a török elnök

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kínai látogatása során kijelentette, hogy úgy véli: az Új Selyemútnak is nevezett kezdeményezés, melynek célja, hogy Ázsiát, Európát, Afrikát, sőt Dél-Amerikát is összekösse egymással, meg fogja határozni a jövőt

732493
Kínában járt a török elnök

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kínai látogatása során kijelentette, hogy úgy véli: az Új Selyemútnak is nevezett kezdeményezés, melynek célja, hogy Ázsiát, Európát, Afrikát, sőt Dél-Amerikát is összekösse egymással, meg fogja határozni a jövőt.

A kínai fővárosban rendezett Egy Öv Egy Út (Új Selyemút) nemzetközi együttműködési fórum nyitó ünnepségén fontos nyilatkozatokat tevő Erdoğan elnök elmondta, hogy a projekt hozzá fog járulni a résztvevő országok infrastrukturális terveinek és technikai sztenderdjeinek növeléséhez, és különösen az interkontinentális léptékű szárazföldi, tengeri és légi közlekedési folyosók fejlesztéséhez.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Törökország Ázsia és Európa metszéspontján található, és ezzel a különleges pozíciójával az egyik legjelentősebb ország a Selyemúton.

“A kínai kezdeményezésű Selyemút gazdasági folyosó kiegészül országunk Európát, Közép-Ázsiát és onnan Kínát is, Anatólián keresztül összekötő Középső Folyosó Projektünkkel. Ahogy az már ismert, a Középső Folyosó Törökországból indulva Grúzián és Azerbajdzsánon keresztül átszeli a Kaszpi-tengert, érinti Türkmenisztánt, Kazahsztánt, Üzbegisztánt, magában fogja foglalni Afganisztánt és Pakisztánt is, és így végül Kínába is elérő kereskedelmi projekt válik belőle. Ennek keretében Kínával és a többi érintett országgal is együtt kívánunk haladni.” – mondta a török államfő.

Erdoğan felhívta a figyelmet arra is, hogy a Baku-Tiblisz-Kars Vasúti Projekt néhány hónapon belül átadásra kerül és ezzel elkészül a „Középső Folyosó” egyik fontos pillére. Az elnök kifejezte, hogy elégedettek, amiért ezt a történelmi vállalkozást Kínával közösen valósíthatják meg.



Még több hír