További találkozók várhatók Erdoğan és Putyin között
A köztársasági elnök Szocsiból hazatérve a repülőgépen válaszolt az újságírók kérdéseire.
Közölte Putyinnal, hogy kellemetlenül érinti Törökországot, hogy a Szíriában szolgálatot teljesítő orosz katonák a PKK terrorszervezet szíriai szárnya, a YPG terroristáival fényképezkedtek, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.
Azt is hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban Putyin kijelentette: „A mi katonáinkkal kapcsolatban szó sem lehet ilyesmiről, és ki fogom vizsgálni a kérdést”, majd rámutatott: az, hogy ezek után mi fog történni, már Putyintól függ.
A köztársasági elnök kiemelte: Putyin sem nézi jó szemmel, hogy Észak-Szíriában külön államot hozzanak létre:
„A javaslat az, hogy Idlib és 5 másik régió váljon harcmentes övezetté. Őszintén remélem, hogy ha ez megvalósul, a szíriai kérdések 50%-a megoldódik” - mondta.
A köztársasági elnök tájékoztatott azzal kapcsolatban is, hogy a kínai és az orosz államfővel háromoldalú tárgyalást tartanak a "One Belt - One Way" nemzetközi fórumon, amely várhatóan május 14-15-én lesz Kínában.
Emellett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök azt is elmondta: lehetséges, hogy Putyin részt vesz a május 22-én Törökországban tartandó Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés konferencián.
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.