Törökország csökkenti befizetéseit az Európa Tanácsnak

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter nyilvánosságra hozta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének döntése után bevezetendő szankciókat

722248
Törökország csökkenti befizetéseit az Európa Tanácsnak

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter nyilvánosságra hozta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének döntése után bevezetendő szankciókat.

Çavuşoğlu elmondta, hogy Törökország az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének költségvetéséhez legnagyobb mértékben hozzájáruló (grand payeur) országok egyike, ám ezt most csökkenteni fogják, és a minimum összeget fogják befizetni.

Mevlüt Çavuşoğlu üzbegisztáni látogatásából hazatérve értékelte az aktuális eseményeket, és azt, hogy fognak-e küldöttséget küldeni az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe:

„Vannak más lépések is, amelyeket megtehetünk. Tudniuk kell, hogy ezt meg fogják bánni. Még ha azt gondolják is, hogy a megfigyelés alá helyezéssel jobban figyelemmel kísérhetik Törökországot, ez akkor is politikai döntés” - mondta a külügyminiszter.

A Törökország – Európai Unió kapcsolatokkal kapcsolatban a külügyminiszter elmondta: Törökországot rendkívül zavarja az Európai Unió hozzáállása.

„Szavazás van, de következménye nincs. Az Európai Unió döntsön végre. Ha kell, mi is népszavazást tartunk. Ha megtennénk, a csatlakozás leállítása lenne az eredmény. Az Európai Unió nem akar felvenni minket, de nem akarja azt sem, hogy eltávolodjunk. Németország és Franciaország nem akarja, hogy tagok legyünk. Ez az oka a talajt vesztette vitáknak, annak, hogy megkérdezik, miért rendeztük a kapcsolatunkat Oroszországgal. Ők követik el azt, amivel minket vádolnak. Én vajon felülvizsgálom őket? Akkor ők miért vizsgálnak felül minket?” - mondta a külügyminiszter.

Mevlüt Çavuşoğlu Szíria témájáról is beszélt, hangsúlyozta, hogy a politikai megoldást kell továbbvinni, ám ennek legfontosabb feltétele a tűzszünet fenntartása.

„A legutóbbi gáztámadás után még akik azt mondták, hogy az átmeneti időszakra maradhat, azoknak is azt kell mondaniuk, hogy Aszadnak mennie kell. Képviseljék Aszadot is, de ő maga ne legyen ott. Aszad köreiben vannak olyan emberek, akik nem követtek el emberiségellenes bűnöket, legyenek ott ők. Olyan politikai folyamatra van szükség, amelyet mindenki elfogad” - mondta Çavuşoğlu.

A külügyminiszter azt is hangsúlyozta: nem helyes, hogy az USA a PKK terrorszervezet szíriai szárnyával, a YPG-vel működik együtt, ezt próbálják elmagyarázni az új kormánynak.

Çavuşoğlu rámutatott, hogy a terroristákból soha nem lehetnek helyi partnerek.



Még több hír