Akadályozza a jószomszédi viszony kialakítását Görögország

Hüseyin Müftüoğlu:"Fel kell hagynia Panos Kammenos görög védelmi miniszternek olyan nyilatkozataival és cselekedeteivel, amelyek ellehetetlenítik a két ország közötti jószomszédi, baráti kapcsolat és együttműködés létrehozására irányuló erőfeszítéseket"

721785
Akadályozza a jószomszédi viszony kialakítását Görögország

Hüseyin Müftüoğlu  a külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta: Törökország mindig is a nemzetközi jogot alapul véve, tiszteletet mutatott, ugyanakkor ahogy korábban is kifejezte, az Égei-tengeren Törökország és Görögország között számos probléma merült fel.

Müftüoğlu kiemelte, hogy Törökország mindig is a nemzetközi jogot alapul véve, békés úton próbálta rendezni ezeket a problémákat:

„Ebből a felfogásból kiindulva megvannak a párbeszéd csatornái a két ország között, melyeken keresztül az Égei-tengeren felmerült problémákat rendezni lehet. Ezzel kapcsolatban Görögországnak, amely nagyon is mutat hiányosságokat a nemzetközi jog tiszteletben tartása terén, egy szava sem lehet. Ezért a görög védelmi miniszternek fel kell hagynia olyan nyilatkozataival és cselekedeteivel, amelyek ellehetetlenítik a két ország közötti jószomszédi, baráti kapcsolat és együttműködés létrehozására irányuló erőfeszítéseket” - hangsúlyozta a szóvivő.

Kammenos görög védelmi miniszter İzmir Çeşme kerületének egyik szigetére, a görög Kiosz szigethez közeli Szamár-szigetre utazott.



Még több hír