Eljárást indít Törökország ellen az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése

Ankara élesen reagált az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének azon döntésére, hogy megfigyelés alá helyezik Törökországot.

720204
Eljárást indít Törökország ellen az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése

„Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a figyelembe veendő helyi körülmények semmibe vételével, pusztán politikai okokból hozott döntését súlyosan elítéljük” - közölte a török külügyminisztérium.

A külügyminisztérium közleménye szerint:

„A határozat egyben semmibe veszi azt az építő együttműködést is, amelyet Törökország az Európa Tanács irányába tanúsított a puccskísérlet óta. Ez a kirekesztő döntés politikai akció. A döntés csak a FETÖ-höz hasonló terrorszervezeteket szolgálja.”

A külügyminisztérium szerint a szóban forgó határozat egyben az Európai Unió szűklátókörűségének bizonyítéka is.

„Törökország elsősorban józan gondolkodásra, majd pedig tisztességes viselkedésre szólítja fel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének e döntésben részt vállaló tagjait, valamint hogy az egész emberiségre fenyegetést jelentő terror elleni küzdelemben tegyenek közös intézkedéseket, a fokozódó idegengyűlölet, rasszizmus és iszlamofóbia ellen őszintén vegyék fel a küzdelmet, és a menekültek és bevándorlók ügyében tanúsítsanak az emberi jogokat szem előtt tartó, felelősségteljes viselkedést” - áll a közleményben.

A közlemény szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének igazságtalan, politikai és részrehajló döntése ellenére Törökország továbbra is kitart a demokratikus normák, az emberi jogokat szem előtt tartó nemzetközi felelősségvállalás, az állampolgárok jogainak és szabadságának tisztelete mellett.

A köztársasági elnök főtanácsadója, Bülent Gedikli is reagált Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének döntésére.

„Ez egy politikai hadművelet. Akiket valóban felügyelet alá kellene helyezni, azok az Európai Unió országai” - mondta Bülent Gedikli.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének „Demokratikus szervezetek működése Törökországban” témájú szavazásán elfogadta azt a határozatot, hogy térjenek vissza ahhoz a megfigyelési eljáráshoz, amely alatt Törökország 2004-ig állt.

Ezzel Törökország lett az első olyan európai ország, amelyet ismét megfigyelés alá helyeztek, miután egyszer már megszüntették azt.

A határozatot 113 szavazattal 45 ellenében fogadták el, 12 képviselő tartózkodott.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében kézhez kapott jelentés ellen tiltakozást emelő Talip Küçükcan, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése török delegációjának elnöke, az AK Parti adanai képviselője kifejtette, hogy a jelentés és a határozat is hemzseg a tévedésektől, hátrányosan megkülönböztető Törökországgal szemben, és amennyiben elfogadják, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Törökország szemében értékét veszti.

Küçükcan hangsúlyozta: az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Törökország mellett kell állnia a terrorellenes küzdelemben, az ország számtalan terrorszervezet, elsősorban a FETÖ, PKK és ILIÁ ellen harcol, és a hozott óvintézkedéseket e fenyegetésekkel szemben hozta.



Még több hír