A nemzet nyilvánított véleményt a népszavazáson

Mindenkinek tiszteletben kell tartania a vasárnapi népszavazás eredményét, jelentette ki Binali Yıldırım miniszterelnök

715542
A nemzet nyilvánított véleményt a népszavazáson

„Semmilyen szó nem állhat a nemzet szava felett” - mondta a miniszterelnök.

Binali Yıldırım miniszterelnök, az AK Parti elnöke pártja frakcióülésén mondott beszédet.

Elmondta, hogy felesleges azon próbálkozni, hogy hamis kijelentések terjesztésével próbálják beárnyékolni a népszavazás eredményét:

„A nemzet szabadon kinyilvánította akaratát a szavazófülkékben, és ezzel ez a dolog be van fejezve” - mondta.

Azt is hangsúlyozta, hogy nem egy párt megválasztásáról volt szó:

„Most a nemzet jövőjéről szavaztunk. A nemzet igent mondott a rendszerváltásra, ezzel az ügynek vége” - mondta.

Yıldırım azt is hozzátette: mihelyt a hivatalos eredmény a Hivatalos Közlönyben megjelenik, Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnököt meghívják a pártba.



Még több hír