A következő cél Munbij Szíriában

Törökország nem azt mondta, hogy Németország náci, hanem azt, hogy a török miniszterek németországi kampánytevékenységét akadályozó német döntések Ankarát a náci időszakra emlékeztetik - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.

688347
A következő cél Munbij Szíriában

A szíriai Al-Báb után a következő cél Munbij, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter.

„Már korábban is egyértelműen tudattuk, hogy ha a PKK terrorszervezet szíriai szárnyával, a YPG-vel találkozunk a Munbij felé vezető úton, le fogunk csapni rájuk” - jelentette ki a külügyminiszter.

Mevlüt Çavuşoğlu a török fővárosban találkozott az újságok és televíziók sajtóvezetőivel.

A külügyminiszter értékelte a szíriai fejleményeket, és hangsúlyozta: soha nem engedik, hogy a PKK terrorszervezet szíriai szárnya, a YPG valóra váltsa álmát, és egy tartományt alapítson Szíriában.

„Ha az oroszok a PYD-t támogatják, az nekünk nem jó. A PYD éppolyan veszélyes biztonságunkra nézve, mint az ILIÁ. Már korábban is egyértelműen tudattuk, hogy ha találkozunk velük a Munbij felé vezető úton, le fogunk csapni rájuk” - jelentette ki Çavuşoğlu.

A köztársasági elnöki hivatal szóvivője, İbrahim Kalın pedig a köztársasági elnöki palotában rendezett sajtótájékoztatón azt válaszolta egy kérdésre:

„Ha Munbijban a nemzetbiztonságra irányuló fenyegetés alakul ki, Törökország megtesz minden lehetséges óvintézkedést.”



Még több hír