Tárgyalt a török és a német külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter a török miniszterek programjainak lemondásával feszültséget szító Németországban német kollégájával, Sigmar Gabriellel találkozott.

687833
Tárgyalt a török és a német külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter a török miniszterek programjainak lemondásával feszültséget szító Németországban német kollégájával, Sigmar Gabriellel találkozott.

A fővárosban tartott tárgyalást követően Çavuşoğlu sajtótájékoztatóján elmondta:

„Gabriel őszintén elmondta jó gondolatait, kívánságait és Németország elvárásait. Gabriel barátomat idén nyáron vendégül látjuk Törökország is” - mondta.

Çavuşoğlu elmondta a német külügyminiszternek, hogy Törökországot zavarja, hogy az elmúlt egy évben Németország szisztematikusan nyomást gyakorol rá, ami a török társadalmat is érzékenyen érinti, és károsítja Németország integrációs politikáját is.

A török külügyminiszter azt is hangsúlyozta: nyugtalanító, hogy egyes terrorszervezetek vezetői Németországban találkoznak: „ezek a kígyók önöket is meg fogják marni, mert ezek az emberiség ellenségei” - mondta.

Çavuşoğlu azt is hangsúlyozta, hogy Németországnak véget kell vetnie a szisztematikus törökellenességnek:

„De Németország is választ, Németországnak is meg kell hoznia a döntését, hogy barátok leszünk, vagy elválunk egymástól” - mondta.

Rámutatott, hogy a török politikusok nem azért mennek Németországba, hogy a német politikába beavatkozzanak, hanem hogy az ott élő török szavazókat az április 16-i népszavazásról tájékoztassák, mert feltételezik, hogy Németország egy demokratikus ország.

A másfél órán át tartó négyszemközti tárgyalást követően a német külügyminiszter is nyilatkozott, és elmondta, hogy kapcsolataik nehéz időszakon mennek át:

„Különbségeink ellenére nincs más alternatívánk, mint párbeszédet folytatni Törökországgal” - mondta.

Gabriel külügyminiszter azt is hozzátette:

„A török-német kapcsolatok sikerét nem szabad elfelejtenünk. Mind Németország, mind Törökország azt akarja, hogy a kapcsolatok normalizálódjanak.”



Még több hír