Törökország nem akar Szíriában maradni

Törökországnak nem célja megtelepedni Szíriában, hanem a rá irányuló fenyegetésnek és a menekültáradatnak akar véget vetni, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

683328
Törökország nem akar Szíriában maradni

Erdoğan elnök pakisztáni látogatásáról hazatérőben, repülőgépe fedélzetén válaszolt az újságírók kérdéseire.

A köztársasági elnök értékelte a Török Fegyveres Erők Szíriában folytatott Eufrátesz Pajzsa hadműveletét, és kijelentette: a következő cél Munbij.

„Jarabulus, Rai és Dabik után Al-Bábhoz értünk. Helyénvaló azt mondani, hogy megtiszíttó műveletet végzünk. És folytatjuk tovább. Al-Báb után Munbij térsége következik” - mondta Erdoğan.

A köztársasági elnök azt is elmondta: Donald Trump amerikai elnök kormánya még nem hozott határozott döntést Munbij és Rakka kérdésében:

„Ha a szövetségesek, elsősorban az USA közösen akarnak cselekedni, nekünk szándékunkban áll közös hadműveletet végrehajtani. Ha Oroszországtól olyan üzenet jön, hogy az ILIÁ elleni közös küzdelmet folytathatunk, még arról is szó lehet, hogy mind együtt vegyünk részt ebben a küzdelemben. Ebben a hónapban Oroszországba látogatunk. Lehetőségünk lesz mindezeket a témákat részletesen megtárgyalni” - mondta a köztársasági elnök.

Arra a kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) vezetője, az USA-ban élő Fetullah Gülen Kanadába meneküljön, a köztársasági elnök azt felelte:

„Nem tudom, hogy Kanada kedvező választ adna-e egy ilyen kérelemre. Mi továbbítottuk a szükséges információkat. Mostanáig úgy tűnik, hogy ez a híresztelés nem megalapozott. Ha mégis, a legfelső szinten fogunk tárgyalni róla” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír