Az iraki kurd elnökkel tárgyalt Erdoğan
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök fogadta az iraki kurd régió kormányának (IKYB) elnökét, Maszud Barzanit
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök fogadta az iraki kurd régió kormányának (IKYB) elnökét, Maszud Barzanit.
Az isztambuli Mabeyn Palotában tartott zártkörű tárgyalás mintegy 1 órán át tartott.
A fogadáson jelen volt Berat Albayrak energiaügyi miniszter, a hírszerzés vezetője, Hakan Fidan, Ahmet Yıldız külügyminiszter-helyettes, Az IKBY kormányszóvivője Sefin Dizayi, és elnöki tanácsának elnöke, Fuad Hüseyin is.
A tárgyaláson a kétoldalú kapcsolatok, Moszul és Telafer helyzete, a PKK terrorszervezet iraki jelenléte és a szíriai események is szóba kerültek.
Ezen kívül szó esett a kereskedelmi kapcsolatokról, elsősorban az energiaszektorról.
Törökország és Irak között a kereskedelem volumene meghaladja a 10 milliárd dollárt.
Ennek fontos része az IKYB-vel zajlik.
Barzani hivatalának közleménye szerint a tárgyaláson a ILIÁ terrorszervezet elleni küzdelemről és Moszul terroristáktól való megtisztításáról esett szó. Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök ismét megerősítette, hogy támogatja az IKYB-t a terrorellenes küzdelem terén.
A közlemény szerint a térségi és szíriai fejlemények, a genfi béketárgyalások, a nemzetközi egyensúlyváltozás Törökországra is Irakra gyakorolt hatása, illetve a Törökország és Irak közötti kapcsolat is a tárgyalás témái között szerepelt.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.