A tűzzel játszanak a terrorszervezetek támogatói

A YPG-PKK terrorszervezetet támogatni egy másik terrorszervezet, az ILIÁ elleni harcban azt jelenti, hogy kígyót melengetnek a keblükön, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter

677829
A tűzzel játszanak a terrorszervezetek támogatói

A YPG-PKK terrorszervezetet támogatni egy másik terrorszervezet, az ILIÁ elleni harcban azt jelenti, hogy kígyót melengetnek a keblükön, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

Az Észak-ciprusi Török Köztársaságban (KKTC) tárgyaló török külügyminisztert a KKTC köztársasági elnöke, Mustafa Akıncı is fogadta, és a négyszemközti és küldöttségek közötti tárgyalásokat követően tartott közös sajtótájékoztatón a rakkai hadművelet előkészületit is értékelték.

Mevlüt Çavuşoğlu elmondta, hogy az Eufrátesz Pajzsa hadművelet sikeresen folyik, Al-Bábot teljesen körülvették, és nyomulnak előre a város felé. Mostanáig Törökországból 45.000 szíriai menekült térhetett vissza a térségbe.

Çavuşoğlu elmondta: a Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök által javasolt biztonságos övezetek maguktól is kezdenek kialakulni Szíriában.

Hozzátette: Al-Báb után a cél Rakka:

„Hozzáállásunk teljesen egyértelmű. Fel kell hagynunk a hibás lépésekkel. Mindenekelőtt, az ILIÁ-val szemben egy másik terrorszervezetet, a YPG-PKK-t támogatni azt jelenti, hogy kígyót melengetnek a keblükön. Ezért kértük amerikai barátainkat, hogy hagyjanak fel az előző kormány idején elkövetett súlyos hibákkal” - mondta a külügyminiszter.

Hozzátette: nem muszáj egy terrorszervezettel kötni szövetséget az ILIÁ ellen:

„A koalíciónak 65 ország tagja. Nincsenek ezeknek az országoknak különleges erőik? De vannak. Vannak-e mérsékelt felkelők? Azok is vannak. Mind helyiek. Rendkívül veszélyes, ha egy 99%-ban szunnita arabok lakta városba síita milícia szivárog be. A Hasdi Sabit ezért nem vetették be Moszulba mind a mai napig. Rendkívül veszélyes egy terrorszervezet, az ILIÁ ellen egy másik terrorszervezetet, a YPG-t bevetni. Nem szabad arra kényszerítenünk az embereket, hogy két gonosz között kelljen választaniuk” - mondta a külügyminiszter.



Még több hír