Törökország ragaszkodik a köztársasági államformához

Akik vissza akarnak a lépni a köztársaságtól, azok elsősorban a nemzettel és vele találják szembe magukat, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

668385
Törökország ragaszkodik a köztársasági államformához

Akik vissza akarnak a lépni a köztársaságtól, azok elsősorban a nemzettel és vele találják szembe magukat, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan elnök emlékeztetett arra, hogy a Török Köztársaság kikiáltásakor, 1923-ban a köztársasági államformát választották.

Erdoğan elnök a köztársasági elnöki palotában a 36. Elöljárók Konferenciáján mondott beszédet.

A köztársasági elnök hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a találkozóra egy ilyen időszakban került sor, amikor az ország és a nemzet kritikus napokat élt meg.

„Tudniuk kell, hogy ezeket a találkozókat az egész világ figyelemmel kíséri. Itt, most önökkel a történelem lapjaira írunk az általunk Törökország és a világ felé tanúsított egységgel, összefogással, szolidaritással” - mondta a köztársasági elnök.

Beszédében Erdoğan elnök kitért az alkotmánymódosítással kapcsolatban áprilisban tartandó népszavazásra is.

„A Török Köztársaság kikiáltásakor, 1923-ban Törökország már a köztársasági államformát választotta, ezzel kapcsolatban nemzetünknek már nem kell döntést hoznia” - mondta

Határozottan cáfolta azt is, hogy az új alkotmány rendszerváltást jelentene:

„Törökországnak nincs ilyen problémája. Akik vissza akarnak a lépni a köztársaságtól, azok elsősorban a nemzettel, és nemzet mellett velem szembe magukat!” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír