Rakka a következő célpont Szíriában

Az Al-Bábi hadművelet után a következő célpont Rakka lesz Szíriában, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter, aki a Török-Szaúdi Koordinációs Tanács ülését követően nyilatkozott.

668220
Rakka a következő célpont Szíriában

„Térségi országként és a koalíció tagjaként mozgósíthatjuk különleges erőinket, sőt, mozgósítanunk kell őket” - jelentette ki a külügyminiszter.

Miután egy újságíró Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök Donald Trump amerikai elnökkel folyatott telefonos tárgyalásáról kérdezett, a külügyminiszter kijelentette, hogy a két vezető között rendkívül hasznos párbeszéd zajlott.

Elmondta, hogy a tárgyalás során kifejezték szándékukat a kétoldalú kapcsolatok megerősítésére, emellett pedig térségi témák, elsősorban a terrorellenes küzdelem kérdéseit is értékelték, az egyik szóba került téma az ILIÁ terrorszervezet ellen folytatott küzdelem volt.

Çavuşoğlu hangsúlyozta, hogy a Szíriával, Irakkal és többi témával kapcsolatos közös állásfoglalás mellett közös cél az ILIÁ ellen folytatott küzdelem is.

„Tisztelt köztársasági elnökünk egyértelműen és nyíltan elbeszélte a telefonos tárgyalás során Trump elnöknek, hogy Törökország milyen hatással volt eddig az ILIÁ ellen folytatott terrorellenes küzdelemre, és mi mindent vitt véghez ennek keretében” - mondta a külügyminiszter.



Még több hír