Az ENSZ átszervezéséről beszélt Erdoğan

Erdoğan elnök a Tanzániai Munkaügyi Fórumon mondott beszédet

658098
Az ENSZ átszervezéséről beszélt Erdoğan

Nemcsak Törökország, hanem minden ország számára fenyegetést jelent a FETÖ terrorszervezet, ahol tevékenységét folytatja, hangsúlyozta Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan elnök a Tanzániai Munkaügyi Fórumon mondott beszédet.

Elmondta, hogy július 15-én Törökország áruló puccskísérlet áldozata lett:

„Sajnos ez a szervezet a humanitárius segítség, oktatás, kereskedelem és hasonló álcák mögé rejtőzve a világ számos táján tett szert befolyásra. Tudjuk, hogy ennek a terrorszervezetnek Tanzániában is működnek csoportjai” - mondta.

Hozzátette: a legsúlyosabb csapást a világra nézve jelenleg a terrorizmus jelenti, ezért közösen kell foglalkozni vele.

„Ezek 248 polgárunkat helikopterekkel, F-16-os vadászgépekkel, tankokkal, ágyúkkal, modern fegyverekkel mészárolták le, 2193 polgártársunkat megsebesítették. Ezért hiszek abban, hogy egy ilyen terrorszervezet ellen a jövőben Tanzánia is kiemelt óvintézkedéseket tesz” - mondta.

Azt is elmondta: Törökország Afrika ezeréves történelmében egy másodpercig sem volt gyarmatosító:

„Őseink, akik a történelem során 3 kontinensre kiterjedő államot alapítottak meg, sem itt, sem máshol nem cselekedtek imperialista célokkal. A török nemzet érdeklődése Afrika iránt nem érdekből, hanem a szív kötelékeiből származik” - jelentette ki a köztársasági elnök.

Erdoğan elnök ismét kritizálta az ENSZ felépítését is:

„Egyesítsük az egész világot, mondjuk, hogy „A világ több, mint 5”, és fogjunk össze azért, hogy az ENSZ 193 tagországa sorban kapjon helyet az ENSZ állandó képviselői között, és így mindenkinek legyen képviseleti joga” - mondta a köztársasági elnök, aki azt a javaslatot tette az ENSZ felépítésére:

„Az ideiglenes tagok és az állandó országok közötti megkülönböztetést meg kell szüntetni. Egymás után, sorban mindenki az állandó tagok közé kerül. Két évben 20 ország teljesítsen szolgálatot, azután 10 változzon meg, 10 pedig maradjon. Utána ez az utóbbi tíz változzon, és kerüljön helyére újabb 10. muszáj ezt tennünk. Meg fogják látni, ha így teszünk a világ sorsa teljesen másként alakul”- mondta.

John Pombe Joseph Magufuli tanzániai államfő és a felesége, Janeth Magufuli díszvacsorát adott Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és a felesége, Emine Erdoğan tiszteletére.

Az elnöki palotában tartott rendezvényen Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter és a felesége, Nigar Hülya Çavuşoğlu, Nihat Zeybekci gazdasági miniszter és a felesége, Ayşen Zeybekci, valamint Berat Albayrak energiaügyi miniszter is jelen volt.

A hivatalos díszvacsora a sajtónyilvánosság kizárásával zajlott.



Még több hír