Mindenkinek meg kell tennie kötelességét Szíria érdekében
44 ezer embert evakuáltak a szíriai Aleppóból, és szállítottak Idlibbe, jelentette be İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője.
A köztársasági elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján İbrahim Kalın elmondta: Idlibben minden szükséges intézkedést megtettek, hogy ezeknek az embereknek az alapvető szükségleteit fedezzék.
A szóvivő utalt arra is, hogy Törökország az Al-Bab körzetében zajló Eufrátesz Pajzsa hadművelet utolsó lépését az ILIÁ terrorszervezet elleni terrorellenes küzdelem keretében teszi meg:
„Egyes körök minden adandó alkalommal kritizálják Törökország terrorellenes küzdelmét az ILIÁ ellen, és elfogadhatatlan, hogy nem támogatják kellőképpen az Azez – Jarabulus, Dabik és Al-Bab körzetében zajló hadműveleteket.”
Azt is hangsúlyozta, hogy az összecsapások Al-Bab körzetében az elmúlt hét során fokozódtak.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy különösen a civil veszteségek megelőzése érdekében a Török Fegyveres Erők rendkívül óvatosan jár el. Az elmúlt hét során zajló hadmozdulatokban az ILIÁ több száz célpontját semmisítették meg, és 226 terroristát tettek ártalmatlanná. Ezek a műveletek továbbra is folynak, és a jövőben is eltökélten folytatjuk őket. Ez nemzetbiztonságunk érdekében is elengedhetetlen, és az ILIÁ elleni terrorellenes küzdelem egyik legalapvetőbb lépése is” - mondta a szóvivő.
Azzal kapcsolatban, hogy az ILIÁ a rakkai öngyilkos merénylőket Al-Babba küldte, Kalın kijelentette:
„Ez a terrorszervezet fronton tapasztalható mozgásaihoz köthető, hírszerzésünk és vezérkarunk tovább dolgozik, megteszik a kellő óvintézkedéseket. Bármilyen hadmozdulatokat végezzenek is a fronton Törökország eltökéltségét ez nem befolyásolja, a hadműveletet be fogjuk fejezni” - hangsúlyozta.
Kalın hangsúlyozta: nem érhet véget a háború addig, amíg nem jön létre egy, az ország területi egységét garantáló és minden részét igazságosan képviselő kormány:
„A hat éve folyó, a modern történelem legvéresebb háborúját meg kell állítanunk. Ezért minden országnak meg kell tennie a rá eső kötelességeit. Oroszországtól Iránig, az Európai Uniótól az ENSZ-ig, Amerikáig mindenkinek vannak fontos kötelességei. A nyílt hozzáállás, a probléma megoldására való törekvés nagyon fontos. Ez a mi álláspontunk” - mondta.
Andrej Karlov orosz nagykövet meggyilkolásával kapcsolatban İbrahim Kalın kijelentette:
„A rendelkezésünkre álló összes információ fényében minden jel a FETÖ terrorszervezetre mutat. Azonban ezzel a terrormerénylettel a FETÖ és a mögötte álló erők nem érték el céljukat. Nem sikerült visszájára fordítaniuk Törökország és Oroszország közeledését, és ez az aljas merénylet, amellyel újabb válságot próbáltak kirobbantani, valójában rájuk ütött vissza.”