Átadták az Ilgaz-alagutat

Cankiriban, az Ilgaz-hegy alatt épített „Ilgaz Július 15. Függetlenség Alagútját” nyitották meg ünnepélyes keretek között.

638341
Átadták az Ilgaz-alagutat

Binali Yıldırım miniszterelnök az ünnepélyes megnyitón mondott beszédében kijelentette:

„Az Ilgaz Július 15. Függetlenség Alagútja a július 15-i események legnagyobb tanúja.”

"A július 15. éjszakáján nemzetünk által írt legenda bevilágítja utunkat. Próbáltak megosztani minket, de egyesültünk, együtt lettünk Törökország. Ezt a hatalmas nemzetet semmilyen erő nem kényszerítheti térdre a terrorral. Nem fogjuk elfelejteni az átélt fájdalmat, és nem hagyjuk, hogy feledésbe merüljön. Elbeszéljük a következő generációknak, hogy többé ne történhessen meg” - mondta a miniszterelnök.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök videókonferencia útján kapcsolódott be az ünnepélyes megnyitóba.

A köztársasági elnök kijelentette: Törökország lépésről lépésre halad 2023-as céljai felé.

Bejelentette azt is, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közleménye szerint Törökország és néhány más, eddig közepes jövedelmi szintű országként nyilván tartott ország a magas jövedelmi szintű országok közé került át.

Erdoğan köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy Törökország olyan ország, amely biztonsági problémái ellenére is képes volt növekedést produkálni.

A beszédeket követően sor került az új alagút ünnepélyes megnyitására.

A Belső-Anatóliát a nyugati földközi-tengeri régióval összekötő alagút építési munkálatai 2012-ben kezdődtek meg.

Az alagút, amely egy 5.370 és egy 5.391 méter hosszú csőből áll, a kijáratok és a bejáratok pedig cápaállkapcsot formáznak, az Ilgaz-hegy közlekedését könnyítik meg, ahol eddig, különösen a téli hónapokban, sok közlekedési baleset fordult elő.

Az alagút megnyitásával az Ilgaz-hegyen átvezető 16,8 kilométeres út 5,4 kilométerre, 11,4 kilométerrel csökken. Eddig megfelelő útviszonyok mellett 35 perc alatt lehetett a hegyen átjutni, ez most 8 percre csökken. Az alagútprojektek sorában harmadik alagút megnyitásával a leghosszabb, forgalom számára megnyitott alagút lesz.

Az alagút átadásával évente 345.655 óra utazási idő és 8.300.000 liter üzemanyag megtakarítása vált lehetségessé. Az alagút azonban nemcsak ezzel járul hozzá a gazdasághoz, teljes gazdasági haszna várhatólag 38.200.000 líra lesz.



Még több hír