A Függetlenségi Háború utáni legnagyobb küzdelmét vívja Törökország

Az ILIÁ terrorszervezet 200 terroristáját tették ártalmatlanná az Eufrátesz Pajzsa hadművelet keretében, jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

636219
A Függetlenségi Háború utáni legnagyobb küzdelmét vívja Törökország

Az ILIÁ terrorszervezet 200 terroristáját tették ártalmatlanná az Eufrátesz Pajzsa hadművelet keretében, jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan köztársasági elnök a fővárosban, Ankarában a Beştepe Nemzeti Kulturális Központban az Erdészeti és Vízügyi Minisztérium közös megnyitó ünnepségén mondott beszédet.

Beszédében a köztársasági elnök elmondta, hogy az al-babi harc csak egy a többi harc sorában.

„Országunk folyamatosan fenyegetés alatt áll, és eddig sem pihentünk azokkal szemben, akik ezt a fenyegetést jelentik, és most is megtesszük azt, amit meg kell tennünk” - hangsúlyozta beszédében a köztársasági elnök.

Ugyanakkor Erdoğan elnök kitért arra is, hogy már részről folytatják a diplomáciai tevékenységet is, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Irakkal, Iránnal és az Öböl-országokkal is tárgyalásokat folytattak, és ezen tárgyalásokat követően kezdték meg a cselekvést.

A köztársasági elnök azt is elmondta, hogy Törökország jelenleg aszimmetrikus támadások alatt áll:

„A Szíriában, Irakban játszott játszmájukat országunkba is behozták. Az utóbbi időszakban a PKK, ILIÁ, és a FETÖ terrorszervezet barbár cselekedeteivel próbálják tönkretenni az életünket. Ma országként, nemzetként a túlélésünket muszáj garantálnunk. A jövőnk érdekében egységben, összefogásban kell cselekednünk” - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Azt is hozzátette:

„Ebben a kritikus időszakban, amikor próbálják újraformálni világunkat és térségünket, ha tétlenek maradunk, könnyen ott találhatjuk magunkat, mint a Sèvres-i szerződésnél” - figyelmeztetett a köztársasági elnök, aki kijelentette: a Függetlenségi Háborút követő, jelenleg zajló legnagyobb küzdelem olyan küzdelem, amely egy nemzet, egy zászló, egy haza, egy állam küzdelme.



Még több hír