10 embert vettek őrizetbe a merénylet kapcsán

A rohamrendőröket célba vett támadáson 2 civil, 27 rendőr hősi halált halt, 166-an pedig megsebesültek

627823
10 embert vettek őrizetbe a merénylet kapcsán

Isztanbulban a készenléti rendőrséget célba vevő 2 merényletben 29 rendőr, összesen 38 személy vesztette életét. Az aljas terrortámadásban 155 ember sebesült meg.

Numan Kurtulmuş miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy szombaton este, egy futballmérkőzést követően 2 robbantást hajtottak végre, egyiket egy autóbombával, majd 45 másodperc múlva egy öngyilkos merénylő is robbantott.

„Súlyos fájdalom ért minket, azonban muszáj megőriznünk nemzeti egységünket és a terrorizmussal szembeni eltökéltséget” - mondta Kurtulmuş.

Kurtulmuş ugyanakkor felszólította a nemzetközi közösséget, hogy álljon ki Törökország mellett, és hozzátette: Törökország térdre fogja kényszeríteni az összes terrorszervezetet.

Süleyman Soylu belügyminiszter elmondta: az isztambuli terrortámadás célja az volt, hogy a terrorellenes küzdelmet megtorpanásra kényszerítse.

Soylu hozzátette, hogy a merénylettel kapcsolatban eddig 10 embert vettek őrizetbe.

A Şişli Etfal Kórház szerint a sebesültek közül 23-at elláttak és elbocsátottak, 26-ot pedig még a kórházban kezelnek.

Süleyman Soylu belügyminiszter elmondta: két robbantás történt, egyiket egy autóbombával hajtották végre, majd egy öngyilkos merénylő is robbantott.

A történteket követően a belügyminiszter Ankarából Isztambulba utazott, és hangsúlyozta? Aljas és ravasz terv alapján végrehajtott merénylettel állnak szemben.

Soylut Recep Akdağ egészségügyi miniszter és Fatma Betül Sayan Kaya család- és szociálpolitikai miniszter is elkíséri.

Az aljas támadással kapcsolatban az Isztambuli Főügyészség több szálon nyomoz.

A merénylettel kapcsolatban eddig 10 embert vettek őrizetbe.



Még több hír