Terrorszervezetnek minősítették a FETÖ-t

Aydın azt is bejelentette, hogy a 2017-2019-es időszakra az ülésen egyhangúan Törökországot választották meg a szervezet soros elnöki posztjára.

621954
Terrorszervezetnek minősítették a FETÖ-t

A török országgyűlés (TBMM) elnökhelyettese, Ahmet Aydın elmondta: a Kambodzsában 42 tagország részvételével rendezett Ázsiai Parlamenterek Tanácsának 9. Közgyűlésének Zárónyilatkozata elfogadta a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) terrorszervezetnek minősül.

A török országgyűlés (TBMM) elnökhelyettese, Ahmet Aydın, aki az Ázsiai Parlamenterek Tanácsának 9. Közgyűlésére utazott Kambodzsába, elmondta, hogy a 42 tagország és 26 megfigyelő ország részvételével rendezett konferencián a világ népességének közel 70%-a képviseltette magát.

Aydın azt is bejelentette, hogy a 2017-2019-es időszakra az ülésen egyhangúan Törökországot választották meg a szervezet soros elnöki posztjára.

Aydın a Közgyűlésben mondott beszédében minden részletekbe menően ismertette a a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérletét, és a tagországokat figyelmeztette a témával kapcsolatban, egyben pedig támogatásukat is kérte.

Aydın hangsúlyozta, hogy a Közgyűlést követően kiadott közleményben szerepel: „Ázsiai Parlamenterek Tanácsa a Török Köztársaság a nemzet szavazataival demokratikusan megválasztott kormányának kész megadni minden támogatást a Fetullah terrorszervezet elleni terrorellenes küzdelemben, az ország demokráciájának, biztonságának és egyensúlyának megőrzésében.”

„A 42 tagország részvételével rendezett Ázsiai Parlamenterek Tanácsának 9. Közgyűlésének Zárónyilatkozata a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezetet (FETÖ/PDY) terrorszervezetnek minősítette” - hangsúlyozta Ahmet Aydın.

Ahmet Aydın hozzátette: a közgyűlésen egyben arról is döntést hoztak, hogy közösen fognak cselekedni Szíria területi egységének megőrzése és a szíriai egyensúly helyreállítása érdekében.



Még több hír