Európa, a törökfóbia és egy veszélyes jövő

Az Európai Parlament (EP) botrányos döntést hoz Törökország ellen egy olyan időszakban, amikor Európa képtelen kezelni a valódi problémákat: az egyre növekvő rasszizmus, idegengyűlöletet, menekültellenes csoportokat, radikalizálódást, elidegenedést és iszlamofóbiát. Belső problémáival, mikro-nacionalizmusával és a Brexit folyamatával Európa leszűkíti stratégiai kilátásait és elveszíti jelentőségét. Az EP november 24.i döntését a Törökország csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások felfüggesztéséről a Törökországgal és a törökökkel szembeni megalapozatlan félelmek, berögzült előítéletek és politikai populizmus tágabb keretében kell nézni. Bár jogilag nem kötelező érvényű, a döntés ez EP mérgező politikai klímáját és leszűkült stratégiai kilátásait tükrözi. Az Európában tapasztalható egyre növekvő törökellenes politikai populizmus táplálja. Az öreg kontinens régi előítéleteit fedi fel Törökország és a törökök ellen. De ugyanakkor egy új minta része is, amely többet mond Európa beszűkülő politikai horizontjáról, mint magáról Törökországról.

Egy hónap sem telik el anélkül, hogy valaki Európából ne próbálna szerencsét Törökország és Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök támadásának jövedelmező területén, hogy pontot szerezhessen. Politikusok, újságírók, humoristák, művészek és mindenki más olyan megszállottan foglalkozik Erdoğanelnökkel, hogy már maga az „Erdoğan” szó nem magára egy személyre, Törökország köztársasági elnökére vonatkozik, hanem valami homályos fogalomra, mit mindig elő lehet rángatni, ha szükség van egy ellenfélre, akit támadni, démonizálni, befeketíteni lehet, s akihez képest jobbnak érezhetik magukat.

Láttuk, ahogy ez az Erdoğan-megszállott tömeg vadul tobzódik a kirohanásokban, sértegetésben és félelemkeltésben, és remélik, hogy szándékos provokációik kiváltanak valamiféle reakciót – olyan reakciót, amit aztán tovább használhatnak, hogy démonizálják Erdoğant és „támogatóit” - amely egy újabb olyan ködös fogalom, amit bármikor elő lehet rángatni, és bármikor, bárhol használni lehet, ha szükség van rá. Ahogy Elif Zehra Kandemir, a török-német muszlim nő mondta: „Az Erdoğan egyfajta sértéssé vált. A régi előítéletek kivetítése. Az örök ellenség. Ő minden, aminek nincs helye Európában.”

Az új minta riasztó példája a Der Spiegel magazin szeptemberi különkiadása, azé a német magaziné, amely szokásává tette, hogy szisztematikusan támadjaErdoğan elnököt. A borító egy domináns „keresztapa” formájában ábrázolja Erdoğan elnököt, aki napszemüvege mögül figyeli az isztambuli Kék Mecsetet, melynek két minaretjét rakétaként ábrázolták. A rakéta-minaretek Erdoğan maffia stílusú napszemüvegében tükröződnek, tüzet, égést és kegyetlenséget sugallva. A cím pedig megmagyarázza, hogy mit akar mindez ábrázolni: „Törökország elveszíti szabadságát.”

Árulkodó az, hogy a Der Spiegel mindössze 2 hónappal a gülenisták július 15-i puccskísérlete után adja ki ezt a címlapot. Talán ez a német magazin nem örül annyira a puccskísérlet sikertelenségének. Talán a puccsot támogatta volna, ha az nem fullad kudarcba. Valószínűleg Fetullah Gülen mosolygó (vagy síró?) képét hozta volna a címlapon, mint olyan vezetőjét, aki visszaadta Törökország szabadságát. A Der Spiegel talán a demokrácia szempontjából kedvező eseményként ünnepelte volna a puccskísérletet, és zsenialitását arra használta volna, hogy elmagyarázza: valóban nincs semmiféle ellentmondás a katonai puccs és a demokrácia között.

Ez a magazin és egész Európában megtalálható Erdoğan-őrült hordái azt is elmagyarázhatnák, hogy hogyan szolgálja a demokráciát és a terrorellenes küzdelmet a menedék nyújtása a PKK terroristáinak és támogatóinak Németországban és Európa többi országában. Azt is elmagyarázhatnák, hogy a kölni puccsellenes tüntetés miért vált ilyen hatalmas üggyé a német médiában, ugyanakkor egy pár héttel később a PKK-t nyíltan támogató rendezvényre miért adtak engedélyt, és miért tudósított róla mindenféle fenntartás nélkül a német média.

Csodálatos módon arra találtak ürügyet, hogy az NSU rasszista gyilkosságait és eltusolásukat igazolják. Örömmel provokálták a Németországban élő törököket, hogy igazolják az ellenük intézett rasszista neonáci támadásokat. Segítettek egy új Hitler-kép teremtésében, hogy bebizonyítsák a világnak: vannak még gonoszok rajtuk kívül is. Új népirtás-sztorikat közöltek, hogy kevésbé kelljen bűnösnek érezniük magukat a Holokauszt miatt. Kitaláltak valami divatos módot arra, hogy az integrációt totális asszimilációként prezentálják, a menekülteket pedig felosztották jó (t.i. akik olyanok, mint ők) és rossz (akik a kritikus párbeszédet választják a néma engedelmesség helyett) menekültekre. És még folytathatnánk a zavaró listát.

Ez az Erdogan-megszállottság nem egészséges dolog. Nagyobb gondok, és talán mélyebb pszichológiai problémák tünete. Az Európában élő törökök és muszlimok miatt érzett kényelmetlenségtől egészen az Angela Merkel német kancellár által Törökországgal kötött menekültszerződésig terjed. Tökéletesen megfelel arra, hogy elvonja a figyelmet a valódi problémákról. Normálissá teszi a rasszizmust, és a politikai párbeszéd fóvonalát veszélyes mértékben eltolja a szélsőjobb és az iszlamofóbia felé.

A Der Spiegel címlapja rasszista és iszlamofób is: a minareteket rakétaként ábrázolja, összekapcsolva az Iszlámot és a terrorizmust, és Erdoğan elnököt egy új, valószínűleg az európai civilizáció ellen irányuló vallási terrorizmus megalapozójaként állítva be. Ugyanakkor elmélyíti a jól ismert régi antiszemitizmust is. Egy embercsoportot támad etnikai hovatartozásuk, kultúrájuk és vallásuk miatt. Olyan, mint az orosz matrjoska-babák: az Erdoğan-ellenességgel nyit, de ahogy lehámozzuk a rétegeket, mögötte ott van a törökellenesség, az iszlám-ellenesség, az idegengyűlölet és a legközönségesebb rasszizmus. Ezek mind egyazon gondolatvilág különböző rétegei.

Ahelyett, hogy Erdoğan elnököt és a bátor török nemzetet támadnák a puccskísérlet megakadályozása miatt, az EP-nek, a Der Spiegelnek és a hozzájuk hasonlóknak inkább a tiszteletüket kellene kifejezniük. Amit a török nép megmentett július 15-én, nem csupán a török demokrácia volt, hanem általában véve a demokrácia. Amit megvédtek, az nemcsak Törökország biztonsága volt, hanem a Balkán és Európa biztonsága is egyben. Ahelyett, hogy a PKKterrorszervezetet és támogatóit bátorítanák Európában, egyértelműen szembe kellene helyezkedniük a terrorizmussal. A függetlenségnek ebben a korszakában senki nincs biztonságban, amíg nincs mindenki biztonságban. Az európaiak óriási hibát követnek el azzal, hogy a keblükre ölelnek mindent és mindenkit, aki Törökországot támadja. Ha elveszítik Törökországot, attól Európa nem lesz jobb vagy biztonságosabb hely.

Szerencsére számos racionális és érteles ember van Európában, akik nem hajlandók meglovagolni a politikai opportunizmus Törökország-ellenes hullámát. Őrzik azokat az értékeket, amit a demokrácia, szabadság és a más nemzetek elleni diszkriminációtól mentes törvények jelentenek. Látják, hogy mennyire fontos együttműködni globalizált és egyre inkább kölcsönösen egymásra utalt világunk sürgető problémáinak megoldásában. Nem próbálnak gyors politikai sikerekre szert tenni az Európát elöntő menekültellenes, idegengyűlölő áradat kihasználásával. Visszautasítják a pragmatikus feltevést, hogy a demokrácia csak akkor jó, ha a saját érdekeiket szolgálja. Örömmel fogadják a bevándorlás jelenségét abban a világban, amelyben élünk, etikusan és politikailag felelősségteljesen foglalkoznak vele. Partnernek tekintik Törökországot, nem ellenségnek vagy alacsonyabb rendű félnek. Nem szenvednek Oidipusz-komplexusban Erdoğan vagy Törökország ellen.

Ők azok, akik hiszik, hogy Európa jobb annál, semmint hogy meghajoljon a politikai opportunizmus előtt, és próbálják fenntartani kapcsolatát Törökországgal és a világgal. Szégyellik, hogy Európa felelős több mint 50 éve a legnagyobb menekülthullámért, és próbálnak tenni valamit ezzel kapcsolatban. Habozás nélkül támogatják a török nemzetet a puccskísérlettel és minden más terrorszervezettel szemben. Tudják, hogy Törökország biztonsága Európa biztonságát is jelenti. Minden látszat ellenére ők azok, akik meg fogják menteni Európát a jelenlegi hanyatlásból.