Törökország tükröt tart a világ elé

Tükröt tart Törökország a világ elé a szíriai menekültek témájában, ami a nyugati világnak kellemetlen, jelentette ki a köztársasági elnöki hivatal főtitkár-helyettese és szóvivője, İbrahim Kalın

614729
Törökország tükröt tart a világ elé

Tükröt tart Törökország a világ elé a szíriai menekültek témájában, ami a nyugati világnak kellemetlen, jelentette ki a köztársasági elnöki hivatal főtitkár-helyettese és szóvivője, İbrahim Kalın.

İbrahim Kalın a „Nemzetközi Taşköprülüzade Szimpózium” megnyitóján mondott beszédet, amely az oszmán birodalom első tudománytörténészével és enciklopédia-írójával, Taşköprülüzade Ahmet Efendi foglalkozott.

Kalın elmondta, hogy a napjainkban tapasztalható globális problémák mélyén a ma és a tegnap közötti egyensúlyt kialakító ügyek rejlenek, és a globalizáció egyik legfontosabb tétele az, hogy a globalizáció eltöröl minden egyéniséget, és egy globális vég felé haladunk.

Azonban az elmúlt 20-30 évben történtek azt bizonyítják, hogy ez nem teljesen így van, a globalizáció egy hatalmas hullámként átcsap a társadalmak felett, és ezek a társadalmak kiindulási pontként a saját történelmükhöz térnek vissza, szükségét érezve, hogy saját hagyományaik felé forduljanak.

Kalın szerint ez egyes helyeken mikro-nacionalizmusként, máshol, ahogy Európában is láthatjuk, szélsőjobboldali, rasszista, idegenellenes áramlatként erősödnek meg, máshol pedig a történelem újra felfedezésének és tanításának okává válnak.

Kalın hangsúlyozta, hogy emiatt rendkívül dinamikus időszakot élünk, és Törökországnak is fel kell fedeznie az Iszlám örökséget, különösképpen pedig az oszmán filozófiatörténettel kapcsolatos egyes témákban.

Hozzátette, hogy emiatt is különösen fontos, hogy ebben a témában szimpóziumot rendeznek, és felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám világ ma rendkívül sok problémával küzd, a gazdasági nehézségektől a háborúkon és felekezeti harcokon át a külső beavatkozásig. Kijelentette: ezen égető politikai és gazdasági témák megoldásához a gondolatvilágnak is el kell érnie egy bizonyos világosságot és mélységet.

„Elmélkedés, mély gondolkodás nélkül sem az államot, sem a politikát, sem a sportot nem lehet vezetni. Ugyanúgy nem lehet vezetni a gazdaságot vagy a kultúrát sem”- mondta, utalva arra, hogy az intellektuális világosság és mélység az emberi intelligenciában az elmélkedés elsajátításával áll kapcsolatban.

A jelenlegi időszakban minden eddiginél nagyobb szükség van az intelligencia forradalmára, különösen a török elmélkedés történetét nézve láthatjuk, hogy a válságokkal leginkább teli időszak az, amely a gondolati munkák területén is a leggazdagabb.

Az Iszlám világ XI, XII és XII. században tapasztalt politikai zavarai egyrészt az államalapítások időszakát jelentették, ugyanakkor a keresztes háborúk és a mongol hódítások időszakát is.

A tigris és az Eufrátesz folyók napokon keresztül pirosan és feketén folytak, vértől és nyomdafestéktől színezve, mondta Kalın, s bár a pusztítás, rombolás és vandalizmus időszaka zajlott, ugyanakkor a gondolati és spirituális világ ép volt, ami lehetővé tette a politikai és gazdasági egyensúly kialakítását is.

Kiemelte, hogy ebben az időszakban számos gondolkodó, filozófus, tudós és utazó valódi szellemi értékeket hozott lére és hagyott a világra.

Kalın hangsúlyozta, hogy a politikai és gazdasági problémák, társadalmi gondok leküzdésére ma is egy mélyebb kultúra létrehozására van szükség, újra át kell tekinteni az oszmán gondolkodás történetének hagyományait. Az Iszlám és oszmán gondolkodástörténettel kapcsolatos új nézőpont kialakítására van szükség, Taşköprülüzade és a hozzá hasonló több tucat oszmán tudós műveit újra át kell tekinteni.

A köztársasági elnöki hivatal főtitkár-helyettese és szóvivője, İbrahim Kalın beszédében kitért Szíria témájára is.

„Jelenleg Törökország tükröt tart a világ elé” - mondta, s így folytatta szavait:

„Tükröt tart Törökország a világ elé a menekültek témájában, abban, hogy a világ elnyomottjai mellé áll. Természetesen a nyugati világnak nagyon kellemetlen, amit ebben a tükörben lát. Ahelyett, hogy javítanának a viselkedésükön, azt támadják, amit a tükörben látnak. Mert zavarja az, amit a tükörben látnak, inkább azt állítják, hogy a látott tükörkép nem jó.”



Még több hír