Törökország, Európa és a terrorellenes küzdelem

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és Binali Yıldırım miniszterelnök egy temetésen vett részt a kis faluban, Arifiyében Sakarya város északi részén november 12-én. Miniszterek, kormányzók és állampolgárok ezrei kísérték őket. Miközben végső tiszteletüket lerótták az elhunyt előtt, a tömeg terrorellenes jelszavakat kiabált.

Ez a „jelentéktelen” esemény nem került be a nyugati média szalagcímeibe vagy híreibe. Egyetlen európai tisztségviselő sem tett hatásos nyilatkozatokat Muhammed Fatih Safirtürk, a mardini Derik kormányzója özvegyének fájdalmáról, akinek férjét a PKK terrorszervezet saját irodájában mészárolta le. Nem neveztek ki EU-s bizottságot, hogy vizsgálja ki és ítélje el a PKK szisztematikus terrortámadásait, és azokat, akik a politikában és a médiában támogatják. Az EU egyetlen nagykövete sem volt jelen a temetésen, és arról sem hallottunk, hogy bárki is kapcsolatba lépett volna Safirtürk családjával, és részvétet nyilvánított volna.

Mindebben ismét megfigyelhetjük azt a riasztó mintát, amely néhány éve jellemző. Az európai tisztségviselők közleményeikben félszívvel elítélik a PKK merényleteit, de nem mondanak semmit azokról, akik a terrorszervezetet közvetve vagy közvetlenül támogatják. Több időt töltenek azzal, hogy a kormányt kritizálják azért, hogy intézkedéseket hoz azok ellen, akik nyíltan propagálják és dicsőítik a PKK terrorszervezetet, mint azzal, hogy konkrét segítséget nyújtsanak. Kínosnak tartanák arról beszélni, hogy a HDP (Népek Demokratikus Pártja) országgyűlési képviselői és médiaszervei soha nem ítélik el a PKK támadásait, merényleteit, célzott mészárlásait. Azt állítják, hogy az EU terrorszervezetnek tartja a PKK-t, ugyanakkor megengedik, hogy a PKK aktivistái és toborzói a terrorszervezet érdekében dolgozzanak Európában, pénzt gyűjtsenek, terroristákat toborozzanak, a terrorszervezet ideológiáját propagálják, és lobbizzanak mellette Brüsszelben. Ahányszor egy török állampolgár a PKK zászlóit látja az Európai Parlamentben vagy Brüsszel utcáin, olyan következtetéseket von le belőle, ami felzaklatja az európaiakat. De hát ki tehet erről?

Barack Obama amerikai elnök kormánya sem más, amikor a PKK szíriai szárnya, a PYD, és fegyveres csoportja, a YPG támogatására kerül a sor az ILIÁ zs elleni harc nevében. Annak ellenére, hogy egy terrorszervezet felhasználásával nem lehet egy másik terrorszervezetet legyőzni, az amerikai kormány továbbra is fegyvereket, lőszert, kiképzést és hírszerzési információkat biztosít a PKK szíriai ágának. Pedig vannak legitim szíriai felkelő erők, amelyek a szíriai háború két szörnyetege, az Aszad-rezsim és az ILIÁ terrorszervezet ellen harcolnak. Törökország augusztus 24-én indított Eufrátesz Pajzsa hadművelet bebizonyította, hogy van hatékonyabb és törvényes módja az ILIÁ elleni küzdelemnek, mint az, hogy olyanoknak szállítsanak fegyvert, akik nem a szíriai néphez, hanem a PKK-hoz és a kandili hegyekben rejtőző parancsnoki központjához hűségesek.

Amikor az európaiak kritizálják a HDP képviselőinek őrizetbe vételét, és tüzes kijelentéseket tesznek megfelelő tájékozódás nélkül, azzal csak azt a nézőpontot táplálják, hogy Európa kettős mércét alkalmaz a terrorizmussal szemben. Valójában minden más képviselő, akinek mentelmi jogát felfüggesztették, bement vallomást tenni anélkül, hogy szembeszegült volna a bírósági határozatokkal. De a HDP képviselői nyíltan a bírósága határozat ellen szegültek, és nem voltak hajlandók elítélni a PKK merényleteit.

Azok mellé állva, akik a szólásszabadság nevében védelmezik a terrorizmust, az európai politikusok olyan elvet akarnak Törökországra kényszeríteni, amelyet ők maguk soha nem engedélyeznének a saját hazájukban. El tudjuk képzelni, hogy az EU politikai intézményei és nemzeti szervezetei megengednék,hogy tagjaik az Al-Kaidát vagy az ILIÁ terrorszervezetet vegyék védelmükbe, terrortámadásaikat dicsőítsék, és szembeszegüljenek a bírósági határozatokkal?

Semmi haszna annak, hogy valaki elítéli a terrorizmust, ha nem tesz konkrét lépéseket. És képmutatás olyasmi miatt elítélni Törökországot, amit a legtöbb európai ugyanúgy megtett volna a saját országában. Egyértelmű példa erre az Arany Hajnal neonáci fasiszta párt Görögországban, amely 2012-ben került be a görög parlamentbe, a szavazatok 6,9%-ával, és a 3. legnagyobb párt lett. 2013-ban elnökét több képviselőjét gyilkosság vádjával helyezték előzetes letartóztatásba. Ha bűnösnek találják őket, börtönbe kerülnek. Azt azonban nem láttuk, hogy egyetlen európai tisztségviselő is kritizálta volna a görög kormányt az ellenük való fellépésért. Törökország esetében a vádak még súlyosabbak, mivel a terrorizmus támogatásáról szólnak. Törökország joga elvárni európai és amerikai szövetségeseitől, hogy mellette álljanak a terrorellenes küzdelemben.

Más nyugtalanító esetek is megerősítik a kettős mérce meglétét. A július 15-i véres puccskísérlet után, melyben több mint 240 ember lelte halálát, a kormány megkezdte a felelősök kézre kerítését. Míg az európai tisztségviselők egy szót szóltak a puccskísérlet elítéléséről, kilencet a kormány kritizálásáról, amiért az igazságszolgáltatás elé állította a puccsistákat. És ajánlott-e Európa bármiféle segítséget? 9 puccsista katona Görögországba menekült – még mindig ott vannak. Gülenista gyanúsítottak tucatjai, ha nem százai menekültek európai országokba. Vajon kiadta-e őket egyetlen európai ország is – ha már letartóztatási parancs van ellenük érvényben Törökországban? Megosztotta-e bármelyik is a PKK vagy a gülenisták európai szervezeteire vonatkozó információit? Még amikor divat volt Törökországot azzal vádolni, hogy külföldi terroristákat enged át Szíriába, akkor is nagyon kevés európai ország tette meg a kötelességét, osztotta meg hírszerzési információit, és ellenőrizte saját állampolgárait, mielőtt Törökországgal szemben vádaskodott volna.

Épp ellenkezőleg, azon igyekeznek, hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akiket bűncselekményekkel vádolnak Törökországban. A német elnök nem merné más ország, például az OSA vagy Franciaország elítélt polgárát vendégül látni elnöki palotájában. A német kormány egy percig sem venné számításba, hogy útlevelet adjon Eric Snowdennek, aki kormánydokumentumokat szivárogtatott ki a Wikileaks-nek, és aki még mindig Oroszországban bujkál.

De mindezt megtehetik Törökországgal kapcsolatban. Az európaiak azt hiszik, hogy szabadon meghívhatják a PKK támogatóit üléseikre, hogy „elmagyarázzák”, mi történik Törökországban, majd ezek alapján „Növekedési Jelentéseket” írjanak. Aztán meg azzal fenyegetik Törökországot, hogy elállítják az uniós csatlakozási tárgyalásokat, vagy gazdasági szankciókat vezetnek be ellene. És ha Törökország reagál erre a nyílt kettős mércére, akkor zsarnokinak, intoleránsnak, agresszívnak stb. bélyegzik.

Amit az emberek látnak és tudnak, az az, hogy Muhammed Fatih Safitürköt, Derik kormányzóját lemészárolta a PKK, és gyászoló özvegy és gyermek maradt utána. Másnak a PKK médiaorgánumai dicsérték a merényletet. Az európai tisztségviselők egy szóval sem ítélték el a merényletet.

Nyugtalanító tendencia ez, amelyet mindenképpen meg kell állítani. Különben Európa elveszít egy egész nemzetet. Törökország az EU-s csatlakozást stratégiai célnak tekinti. A növekvő függetlenség világában a török-európai kapcsolatok a régiós biztonság és a globális egyensúly kulcsát jelentik. Törökországnak vannak barátai Európában és az Unióban is – nekik fel kellene emelniük a hangjukat, és kijavítani Európa nézeteit a témával kapcsolatban. A vízummentességi folyamatot további hercehurca nélkül véglegesíteni kellene, ahogy arról még 2013-ban megegyeztek. Az EU-nak teljesítenie kellene a Törökország – EU menekültszerződésbe foglalt pénzügyi kötelezettségeit.

Az európai illetékeseknek jobban kellene figyelniük a biztonsági kihívásokra, amelyekkel Törökország néz szembe. Meg kell érteniük, hogy ezek Európát éppen annyira érintik, mint Törökországot.