A nyugat kettős mércéjéről beszélt a miniszterelnök
Binali Yıldırım miniszterelnök is reagált a Nyugat által a terror kérdésében alkalmazott kettős mércével kapcsolatban.
Binali Yıldırım miniszterelnök is reagált a Nyugat által a terror kérdésében alkalmazott kettős mércével kapcsolatban.
Az AK Parti parlamenti frakciójának ülésén felszólaló Yıldırım kiemelte, hogy a PKK terrorszervezet egyik fontos bevételi forrása a kábítószer-kereskedelem.
A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy a fejlett országokhoz képest Törökországban a kábítószer-fogyasztás sokkal alacsonyabb, és a terrorszervezet célja a kábítószer-eladásokban elsősorban a nyugati ifjúság.
„A PKK terrorszervezet mellé álló nyugati barátainkat innen is üdvözlöm. Ahelyett, hogy Törökország törvényes ügyeivel foglalkoznának, inkább a jövőjüket, fiatalságukat megmérgező PKK-s kábítószer-kereskedőkkel szálljanak szembe, mondjanak valamit. Az országunkban folytatott küzdelem nemcsak nemzetünk nyugalmáért és biztonságáért, hanem az önök jövőjéért is folyik!” - hangsúlyozta a miniszterelnök.
A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy a demokrácia és emberi jogok témájában Törökországot leckéztetni merő európaiak a terrorizmus témájában kettős mércét alkalmaznak, és figyelmen kívül hagyják a vagyok és emberi élet biztonságát:
„Az európaiak (a FETÖ terrorszervezet július 15-i puccskísérletével kapcsolatban) nem mentek át a demokrácia vizsgáján. A puccsistákat vették védelmükbe, arról beszéltek, hogy ne bántsák őket. Németország elnézően viselkedik a terroristákkal. Egyik oldalról terrorszervezetnek nevezik a PKK-t, másik oldalról viszont nem teszik meg a szükséges lépéseket. A múlt héten Diyarbakırban a terroristák bombájától életüket vesztettek anyáinak viszont nem mondanak semmit” - mondta a miniszterelnök.
A miniszterelnök utalt arra is, hogy egyesek folyton ellenségeskedést próbálnak szítani az EU és Törökország között, és hangsúlyozta: Törökország az Európával való kapcsolatok bővítése mellett áll:
„A kormányunk és államunk ellen folytatott propagandával senki nem nyer semmit” - mondta.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.