„Egyetlen európai országban sem zajlanak szenvedélyes viták, mint a török parlamentben.”

Soha nem fogják elfogadni azt, hogy a politikusok a nép szükségletei helyett a terrorszervezetek képviselőit szem előtt tartva politizáljanak, jelentette ki Ömer Çelik EU-ügyekért felelős miniszter és főtárgyaló.

605596
„Egyetlen európai országban sem zajlanak szenvedélyes viták, mint a török parlamentben.”

Soha nem fogják elfogadni azt, hogy a politikusok a nép szükségletei helyett a terrorszervezetek képviselőit szem előtt tartva politizáljanak, jelentette ki Ömer Çelik EU-ügyekért felelős miniszter és főtárgyaló.

Çelik az Ankarában szolgáló EU-nagykövetekkel találkozott, majd sajtótájékoztatót is tartott.

„Európai barátaink egy mondatára, amit arról mondanak, hogy Törökország mellett állnak, kilenc olyan mondat jut, amellyel Törökországot támadják” - mondta Ömer Çelik.

A miniszter azt is kijelentette: az EU-nak intézkedéseket kell hoznia a PKK terrorszervezet témájában alkalmazott kettős mércével szemben, és az a döntés, amellyel egy belga bíróság nem fogadta el terrorszervezetnek a PKK-t, közvetlen támadás a Európai Emberi Jogi Egyezmény ellen.

„Akik ma azt mondják, hogy a PKK nem terrorszervezet, holnap azt is kijelenthetik, hogy az ILIÁ nem terrorszervezet” - hangsúlyozta Çelik.

Ömer Çelik kitért azon HDP-képviselőkre is, akiket őrizetbe vettek amiatt, hogy nem voltak hajlandók bemenni a bíróságra vallomást tenni:

„Attól, hogy valakit képviselőnek választottak, még nem jogosult arra, hogy terrortevékenységet végezzen. Akikről szó van, azok a terrorizmust támogatták, egy terrorszervezetet propagáltak, és nem voltak hajlandók bemenni a bíróságra vallomást tenni. Azonban sokuk aktáját megnézzük, és sokukat szabadon engedték” - mondta a miniszter.

Çelik azt is hozzátette: elfogadhatatlan az, hogy egy képviselő magáénak vallja az árkok ásásának politikáját, vagy fegyverrel lásson el terroristákat:

„Egyetlen európai országban sem zajlanak szenvedélyes viták, mint a török parlamentben. A török parlamentben mindenki szabadon beszél. Sok európai országban nem adnak engedélyt ilyen beszédre” - mondta a miniszter, aki emlékeztetett arra, hogy Spanyolországban is terrorszervezet propagálásával vádoltak egy képviselőt, aki Venezuelában az ETA gyűlésén vett részt, és az Európai Emberi Jogi Bíróság is bűncselekményként fogadta el.

Çelik emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean Claude Juncker a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérletét követően nem látogatott el Törökországba, és hangsúlyozta: az európai Bizottság történetének legsikertelenebb és leginkább jövőkép nélküli időszakát éli.



Még több hír