Aktuális kérdéseket elemzett az EU-ügyi miniszter

Amikor közvetlenül a nép kezdte megválasztani a köztársasági elnököt, a köztársasági elnöki hivatal elméleti és fizikai tulajdonságait tekintve is megváltozott, jelentette ki Törökország EU-ügyi minisztere és főtárgyalója, Ömer Çelik.

598591
Aktuális kérdéseket elemzett az EU-ügyi miniszter

Çelik miniszter egy magántelevízió csatornájának válaszolt a napirenden lévő kérdésekre.

Hangsúlyozta, hogy a politikai rendszerben való változások szerkezeti kívánalmak, javaslatuk pedig az elnöki rendszer, és a témával kapcsolatos munkálatok már készen állnak.

Çelik felhívta a figyelmet, hogy a „török típusú” elnöki rendszernek nem kell ütköznie a globálissal, azonban nem lenne helyes egy határozott időpontot megadni az elnöki rendszerrel kapcsolatban.

Ömer Çelik az iraki és szíriai eseményekre is kitért, megemlítve annak veszélyét, hogy felekezeti háború tör ki a térségben:

„Semmilyen csoportot nem ellenzünk, vagy nem állunk hozzá közelebb azon az alapon, hogy síita vagy szunnita. Ellenezzük a felekezeti csoportulásokat. Legyen Síita, vagy legyen szunnita, súlyos csapást fognak hozni a térségre” - mondta.

Çelik rámutatott: egyesek célja az, hogy a térséget kisebb államokra osszák fel, és folyamatosan fenntartsák közöttük az etnikai és felekezeti ellentéteket.

Törökország külpolitikája az, hogy a békét és jólétet megalapozó projektekkel közelítsen ehhez a régióhoz:

„Azt akarjuk hogy Irak független, önálló, saját maga által kormányzott ország legyen, és ne legyen egyik felekezeti csoporté sem” - mondta a miniszter.

Hozzátette: azt akarják, hogy az iraki központi kormány tegye meg a kellő óvintézkedéseket az Irak területéről Törökországra irányuló terrortámadások ellen, ám a központi kormány nem teszi ezt meg, ezért biztosítja Törökország saját biztonságát a terrorszervezetek elleni harccal.

Çelik azt is mondta: Törökország a moszuli hadművelet része, és Irak területi egysége mellett áll.

A Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) vezetőjének kiadatásával kapcsolatban Ömer Çelik elmondta: a Törökország és az USA között érvényben lévő kiadatási egyezmény alapján az USA-nak előbb őrizetbe kell vennie, majd ki kell adnia Gülent Törökországnak.

A miniszter emlékeztetett arra: Franciaország már 4. alkalommal hosszabbítja meg a rendkívüli állapotot, ennek ellenére François Hollande francia köztársasági elnök kritizálta a törökországi rendkívüli állapot meghosszabbítását. Hozzátette: ha harci gépek bombáznák a francia parlamentet, ahogy Törökországban is történt, nem hiszi, hogy Franciaország megelégedne egyszerűen a rendkívüli állapottal.

Ömer Çelik beszélt a török állampolgárok uniós vízummentességéről is, emlékeztetett, hogy ez az EU-val márciusban kötött menekültegyezmény része, ám az EU rá akarja kényszeríteni Törökországra a terrorellenes törvény megváltoztatását.

Ha az év végéig nem történik előrelépés a vízummentesség témájában, az a menekültegyezmény természetes halálát fogja jelenteni, mutatott rá a miniszter.

Ömer Çelik EU-ügyi minisztere és főtárgyaló közölte: Törökország kész új fejezetet nyitni a teljes jogú EU-tagság témájában, és Szlovákia soros elnöksége alatt remélik az igazságszolgáltatással és alapvető jogokkal kapcsolatos 23., valamint az igazságossággal, szabadsággal és biztonsággal kapcsolatos 24. fejezetek megnyitását.

 



Még több hír