Az USA mérlegeli a szíriai megoldás lehetőségeit

Az USA a diplomáciai megoldáson kívül más megoldás lehetőségét mérlegeli Szíriában.

585202
Az USA mérlegeli a szíriai megoldás lehetőségeit

Az USA a diplomáciai megoldáson kívül más megoldás lehetőségét mérlegeli Szíriában.

Az amerikai külügyminiszter szóvivője, John Kirby jelentette be, hogy Barack Obama elnök kormányában folynak a tárgyalások a diplomáciai megoldáson kívüli más megoldás lehetőségéről.

Kirby napi sajtótájékoztatóján értékelte az USA és Oroszország között fennálló feszültséget a szíriai háború megoldásának kérdésében.

A találkozó során elhangzottak az orosz külügyminisztérium szavai, mely szerint ha az USA akár a földről, akár a levegőből a rezsim csapatainak kezén lévő területre lő, a tüzet viszonozni fogják.

Kirby rámutatott, hogy ez az orosz nyilatkozat nem segíti elő a válság diplomáciai úton való megoldását.

„Senki nem szeretné, hogy az USA és Oroszország között fokozódna az erőszak ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mint korábban már tucatnyi alkalommal kijelentettem, a katonai megoldást nem találjuk helyénvalónak” - mondta Kirby.

Emellett Kirby arra is felhívta a figyelmet, hogy a diplomácián kívüli utakon is tovább folyik a vita.

„Az USA kormányán belül aktívan vitázunk a Szíria számára lehetséges egyéb választásokról is” - mondta.

Kirby rámutatott, hogy Obama nyitott az Aszad-kormány elleni katonai beavatkozásra is.

Emellett Kirby elmondta, hogy annak ellenére, hogy nyilatkozatuk szerint leállították a kétoldalú tárgyalásokat Oroszországgal a tűzszünettel kapcsolatban, John Kerry amerikai külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov között tovább folyik a telefonos diplomácia, tegnap is telefonos tárgyalást tartottak.

Kirby arra is utalt, hogy még ha Oroszország és az USA között nem is kerül sor kétoldalú tárgyalásra, rendezhetnek olyan találkozót, ahol több ország képviselteti magát. Mint mondotta, nem lehet kizárni a lehetőséget.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője pedig napi sajtótájékoztatóján az Aszad-rezsim és Oroszország által Szíriában végzett mészárlással kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az amerikai kormány a helyzet miatt fontolgatja, hogy az ENSZ nélkül is megszorításokat vezet be Oroszország ellen.

Earnest utalt rá, hogy az ukrajnai helyzet miatt hozott megszorító intézkedések kedvezőtlen hatással vannak az orosz gazdaságra:

„Az ilyesfajta megszorításokról szólva a mi preferenciánk az, hogy mindig az ENSZ csatornáin keresztül dolgozunk. De vannak opcióink, és ahogy azt korábban is demonstráltuk, az ENSZ nélkül is cselekedhetünk” - mondta.



Még több hír