Ülésezett a Nemzetbiztonsági Tanács

Megjelent a Nemzetbiztonsági Tanács (MGK) rendkívüli állapot meghosszabbítására vonatkozó javaslata

579414
Ülésezett a Nemzetbiztonsági Tanács

Megjelent a Nemzetbiztonsági Tanács (MGK) rendkívüli állapot meghosszabbítására vonatkozó javaslata.

Az MGK Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével tegnap 6 órán keresztül ülésezett.

Az ülést követően kiadott tájékoztató szerint átfogó tárgyalást tartottak az állampolgárok nyugalmát, biztonságát és a közrendet biztosító intézkedésekkel kapcsolatban.

Ennek keretében a nemzetbiztonságot fenyegető, terrorszervezettel együttműködő, az országot eláruló Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY), a PKK és PYD, valamint az ILIÁ terrorszervezet ellen belföldön és külföldön folytatott hadműveleteket és a témával kapcsolatban tett óvintézkedéseket is kimerítően tárgyalták.

„Demokráciánk, a jogállamiság alapelvei, állampolgáraink jogai és szabadsága védelmére irányuló óvintézkedések további hatékony alkalmazása érdekében úgy döntöttünk, hogy a rendkívüli állapot meghosszabbítását javasoljuk” - áll a tájékoztatóban.

Az MGK azt is javasolta, hogy a puccskísérlet napjáról, július 15-ről minden évben a „Demokrácia és szabadság ünnepeként” emlékezzenek meg.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a terror és a terrorszervezetek közötti különbségtevés megsemmisíti a nemzetközi közösség együttműködését, és akadályozza a világbékét is:

„Az Európai Parlament folyosóin terrorszervezetek jelképeinek elhelyezése, a PKK/PYD-YPG terrorszervezet kiállítása és gyűlése és az ehhez hasonló tevékenységek a baráti és szövetséges Európai Unió egyes tagországainak érzéketlen és meggondolatlan viselkedésére utalnak, a terrorizmust a nemzetközi politika eszközévé teszik, sőt, elő is mozdítják. Hangsúlyozzuk az együttműködés fontosságát annak érdekében, hogy a terrort meg lehessen ismertetni a nemzetközi közösséggel, és bizonyos gyakorlatoknak elejét lehessen venni” - áll a közleményben.

A tájékoztató kitér az Eufrátesz Pajzsa hadművelet értékelésére is, és ismét hangsúlyozza, hogy a hadművelet két célja közül az elsőt már elérte: a törökországi határ biztonságának helyreállítását és a helyi lakosság életének és vagyonának biztosítását. A második cél, az ILIÁ és PYD-YPG terrorszervezetek teljes kiűzése a térségből, és a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) támogatása az ország területi egységének védelme érdekében.

A közlemény szerint a hadművelet Törökország nemzetközi jogrendszer biztosította jogos önvédelmi jogának keretében és Szíria területi integritásának védelmében indult, és kiemelt intézkedéseket tesznek a civil lakosság védelme érdekében.

A tájékoztató ismét hangsúlyozta biztonságos zónák és repüléstilalmi övezet kialakításának fontosságát:

„Ahhoz, hogy Szíria ismét szabad, nyugodt és jólétben élő országgá váljon, együtt kell tartani a szíriai népet, és a jelenlegi rezsim helyett, melynek semmi joga a fennmaradásra, az átmeneti időszakot követően minden érintett fél segítségével új kormányt kell alakítani, amely egyetlen államként és igazságosan képviseli az egész szíriai népet” - áll a közleményben.



Még több hír