Életmentők lennének a biztonságos zónák Szíriában

Sürgős és életmentő a Törökország által javasolt biztonságos zónák kialakítása Szíriában, hangsúlyozta a köztársasági elnöki hivatal szóvivője, İbrahim Kalın.

578601
Életmentők lennének a biztonságos zónák Szíriában

Sürgős és életmentő a Törökország által javasolt biztonságos zónák kialakítása Szíriában, hangsúlyozta a köztársasági elnöki hivatal szóvivője, İbrahim Kalın.

A Daily Sabah újságnak írt, „Életeket és emberségünket mentik meg a biztonságos zónák” című cikkében İbrahim Kalın utalt arra, hogy Aleppó továbbra is lángol, a világ pedig csak nézi.

„A nemzetközi közösség tehetetlensége csak az Aszad-rezsim barbárságát alapozza meg, az ILIÁ fenyegetését növeli, és még több ártatlan élet elvesztéhez járul hozzá” - írja a szóvivő.

Azt is hozzátette: nincs értelme ismét békére hívni az Aszad-rezsimet, az aleppói bűnbandákat nem érdekli a béke vagy a politikai megoldás:

„Ebból a kegyetlen háborúból az utóbbi 5 évben egy dolgot biztosan megtanulhattunk: az egyetlen megvalósítható választás ahhoz, hogy megakadályozzuk a nagyarányú mészárlásokat, egész tartományok megsemmisítését és menekültek további ezreinek Törökországba áramlását az, ha megvalósítjuk a biztonságos zónákat. A biztonságos zónák segítenek megóvni a szíriai nép életét a háború két ikerszörnyetegétől: az Aszad-rezsimtől és az ILIÁ terrorszervezettől. Csökkenteni fogja a menekültek számát, és biztonságos menedéket kínál nekik saját országukon belül. Szervezetté teszi az ENSZ és más szervezetek humanitárius tevékenységét” - áll a cikkben.

Kalın szerint a szíriai biztonságos zónák kialakításának útjában álló úgynevezett akadályok inkább csak ürügyek, és a zónák az ILIÁ elleni küzdelmet is kevésbé kockázatossá tennék katonai szempontból.

„Politikai és erkölcsi szempontból is hasznosabb azt vizsgálni, hogy hogyan lehetne biztonságos zónákat kialakítani Szíriában, mint tűzszünetért vagy békéért könyörögni a bűnös Aszad-rezsimnek. A nemzetközi közösségnek megvannak az eszközei, hogy elérje ezt a célt. Azonban a globális politikának sajnálatos és szégyenletes módon nincs se politikai akarata, se erkölcsi jövőképe. Korunknak ez a legsúlyosabb erkölcsi szégyene: nem nézhetjük tovább, hogy a szíriai néppel együtt kihal belőlünk az emberség is” - írja İbrahim Kalın.



Még több hír