Az EP Parlamenti Közgyűlésén vett részt a TBMM elnöke

Az európai parlamentek elnökei Strasbourgban ültek össze. A találkozón Törökországot İsmail Kahraman, a TBMM elnöke képviselte.

571472
Az EP Parlamenti Közgyűlésén vett részt a TBMM elnöke

A török országgyűlés (TBMM) elnöke, İsmail Kahraman a július 15.i puccskísérlettel és a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezettel (FETÖ/PDY) kapcsolatban kijelentette az európai parlamenti tagoktól „a történtek feltétlen elítélését vártuk, de csalódnunk kellett”.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, Pedro Agramunt a konferencia nyitóbeszédében elsőként a július 15-i puccskísérletet említette.

„Rendkívül tragikus eseményeknek lehettünk tanúi Törökországban. A demokrácia megsemmisítésére irányuló felkelés ellen az állampolgárok páratlan bátorsággal szálltak szembe” - mondta.

İsmail Kahraman megrovóan szólt a képviselőkhöz. Elmondta: a puccskísérlettel szemben a történtek feltétlen elítélését várták, de csalódniuk kellett.

Kahraman egyben elítélte a puccskísérletet követő demonstrációkkal szemben egyes európai városokban foganatosított intézkedéseket is:

„Vajon milyen „demokratikus” értékekre hivatkoznak azok, akik nyomozást indítottak vagy pénzbüntetést szabtak ki azok ellen, akik a puccskísérlet ellen tiltakozva és a demokrácia mellett kiállva a török zászló alatt vonultak az utcákra?” - tette fel a kérdést a török országgyűlés elnöke.

A Fetullah terrorszervezet elleni küzdelem napirendre került İsmail Kahraman orosz kollégájával tartott első tárgyalása során is.

İsmail Kahraman és az Orosz Államszövetség tanácsának elnöke, Valentina Matvienko egyetértett abban, hogy a két ország kapcsolatainak rendezése megerősíti a parlamentek közötti együttműködést is.

Kahraman egyben köszönetet mondott kollégájának a Fetullah terrorszervezettel szemben tanúsított viselkedésük miatt is.

İsmail Kahraman a konferencia keretében most először tárgyalt a francia és a norvég parlament elnökeivel is.



Még több hír