A kínai tévében beszélt Erdoğan elnök

A G20 lehetőségeit arra kell kihasználni, hogy csökkentsék a munkanélküliséget és szegénységet a világon, hangsúlyozta Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

564503
A kínai tévében beszélt Erdoğan elnök
cumhurbaşkanı çin tv1.jpg

A G20 lehetőségeit arra kell kihasználni, hogy csökkentsék a munkanélküliséget és szegénységet a világon, hangsúlyozta Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

A török köztársasági elnök, aki a világ 20 legerősebb gazdaságát jelentő G20 országok államfői és kormányfői csúcstalálkozóján vesz részt a kínai Hangcsou városában, a kínai televíziónak adott interjút.

Erdoğan elnök emlékeztetett arra, hogy a tavalyi évben Törökország volt a G20 konferencia házigazdája, az Antalyában tartott konferencia rendkívül sikeres volt, és úgy véli, hogy az idén Kínában megrendezett találkozó is hozzá fog járulni a szervezet fejlődéséhez.

Erdoğan elnök a G20 konferencia napirendi pontjait is értékelte.

Felhívta a figyelmet két, Törökország számára különösen fontos témára, elmondta, hogy a fiatalok és nők munkavállalása mellett a globális fenyegetést jelentő menekültválság és terrorizmus is a tárgyalások témája között lesz majd.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy a találkozó egyik fő témája a átfogóság, Kína gazdasága erős, és folyamatosan növekszik, ám átfogóbbnak kellene lenni, hogy a népnek egy fényesebb jövőt tudjon biztosítani.

Erdoğan elnök kitért Kína vezető szerepére is a globális gazdaságban.

Kína 3.300 milliárd dolláros devizatartaléka, 3.200 milliárd dolláros kereskedelme és 5 milliárd dolláros kereskedelmi többlete is bizonyítja a kínai gazdaság kiválóságát.

A köztársasági elnök elmondta, hogy az USA után Kína a világ második legerősebb gazdasága, információs technológiája és infrastrukturális befektetései is ígéretesek a jövőre nézve.

Erdoğan elnök arról is beszélt, hogy mit vár a G20 konferenciától:

„Úgy gondolom, hogy a G20 lehetőségeit arra kell kihasználni, hogy csökkentsék a munkanélküliséget és szegénységet a világon. Ilyen módon a gazdaság jobb állapotba kerül, és nagyobb lesz a jólét a világon” - mondta.



Még több hír