Az ENSZ főtitkár-helyettesével tárgyalt Yıldırım

Yıldırım a Çankaya Palotában fogadta Feltmant

563151
Az ENSZ főtitkár-helyettesével tárgyalt Yıldırım

Binali Yıldırım miniszterelnök az ENSZ főtitkár-helyettesének, Jeffrey Feltmannak elmondta: Törökország a nemzetközi közösség, elsősorban az ENSZ fokozottabb támogatását várná el a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) 240 ember halálát okozó puccskísérletével szemben.

A miniszterelnöki hivatal forrásaiból származó tájékoztatás szerint Yıldırım a Çankaya Palotában fogadta Feltmant, és elmondta: a július 15-i aljas puccskísérletet Törökország a nemzeti akaratnak és eltökélt kiállásnak köszönhetően legyőzte, és a jogállamiság keretei között a kormány mindent megtesz azért, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló események ne történhessenek meg.

Az ENSZ főtitkár-helyettese kijelentette: elfogadhatatlannak tartják a Törökország demokráciáját és stabilitását célba vevő puccskísérletet, és átadta Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár üzenetét, melyben a legsúlyosabban elítéli a puccskísérletet, és kifejezésre juttatja a török nép és kormány iránti szolidaritását.

A tárgyalás során a szíriai kérdés mellett a térség egyéb eseményeiről is gondolatcserét tartott a két vezető.

Feltman elmondta, hogy elismeréssel fogadták Törökország e témában tanúsított hatékony és építő hozzáállását.

Binali Yıldırım miniszterelnök pedig megismételte: a térségben zajló problémák és humanitárius válsághelyzetek kezelésében az ENSZ illetékeseinek hatékonyabb együttműködését várják el.



Még több hír