A CNN vendége volt İbrahim Kalın

Kalın a köztársasági elnöki hivatal szóvivője a CNN International adásában Christiane Amanpour vendége volt.

559779
A CNN vendége volt İbrahim Kalın

İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője, a szíriai Jarabulusban folyó Eufrátesz Pajzsa hadművelettel kapcsolatban kijelentette:

„A manbiji hadmozdulattal kapcsolatos egyezményünk kiköti, hogy a hadművelet végeztével a YPG és a PYD nem maradhat Manbijban. Jelenleg ez a helyzet.”

Kalın szóvivő a CNN International adásában Christiane Amanpour vendége volt.

A Jarabulusban folyó Eufrátesz Pajzsa hadművelettelés a Fetullah terrorszervezet (FETÖ) vezetője, Fetullah Gülen kiadatásával kapcsolatos fejleményeket értékelte.

Kalın hangsúlyozta, hogy az egyezmény értelmében a PKK terrorszervezet szíriai ága, a YPG és a PYD nem léphet át az Eufrátesz keleti partjára. Azt is hozzátette: Törökországnak nem a kurd állampolgárokkal, hanem a PKK terrorszervezettel és annak szíriai ágát jelentő, a YPG és a PYD terrorszervezetekkel van problémája.

A szóvivő a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) térségben folyó tevékenységére is felhívta a figyelmet. Elmondta, hogy amennyiben az FSA teljesen kiűzi Jarabulusból az ILIÁ terrorszervezetet, a térségben az egyetlen számottevő erő a YPG marad, ami jogsértéseknek nyithat utat.

İbrahim Kalın értékelte az amerikai alelnök, Joe Biden törökországi látogatása során a FETÖ vezetője, Gülen kiadatásával kapcsolatban mondott szavait is.

A szóvivő elmondta, hogy figyelemmel kísérik a kiadatási eljárást. Hozzátette: az alelnökre mély hatást gyakorolt, amikor meglátogatta a július 15-i puccskísérlet éjszakáján lebombázott parlamentet, és tudatában van annak, hogy Törökország milyen komoly Gülennel kapcsolatban.

Kalın szóvivő a puccskísérletet követő vizsgálatok során felelősségre vont személyekkel kapcsolatban kijelentette: „Nem a bosszút keressük, hanem az igazságot!”

Hangsúlyozta, hogy különösen azt tartják fontosnak, hogy a július 15-i puccskísérletben részt vevőket teljes egészében eltávolítsák az államszervezetből és közigazgatásból, céljuk pedig az, hogy Törökországban soha többet ne történhessen katonai puccs.



Még több hír