Az Al-Dzsazírának nyilatkozott Erdoğan

A Fetullah terrorszervezet (FETÖ) nem csak Törökországra próbálta kiterjeszteni uralmát, hanem próbált az afrikai országokban is terjeszkedni, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

546582
Az Al-Dzsazírának nyilatkozott Erdoğan

A Fetullah terrorszervezet (FETÖ) nem csak Törökországra próbálta kiterjeszteni uralmát, hanem próbált az afrikai országokban is terjeszkedni, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan elnök a katari központú Al-Dzsazíra televíziós csatornának válaszolt a FETÖ puccskísérletével kapcsolatos kérdésekre.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: a FETÖ nem vallási szervezet, hanem olyan terrorszervezet, amely próbálta az országot és a gazdaságot befolyása alá vonni: „A zsarnokkal engedékenynek lenni árulás az elnyomottakkal szemben. Nem leszünk engedékenyek a puccsistákkal. Ezek árulók. Nem lehetünk velük irgalmasak” - jelentette ki.

Erdoğan elnök elmondta, hogy a nyomozások tovább folynak, de ez egy hosszú ideig tartó munka: „A gyökereiket kell kiásnunk. Nulláról alapítjuk újra az államszervezetet, megtisztítjuk rendfenntartó erőinket. Támogatjuk az erre irányuló munkálatokat” - mondta.

Erdoğan azokkal a vádakkal kapcsolatban, melyek szerint ő egy olyan vezető, aki a július 15-i puccskísérlet után olyan vezetői hatalmat akar, hogy egyedül irányíthassa az országot, azt mondta:

„Ezt soha nem fogom elfogadni. Soha nem használhatok olyan jogot, amelyet a török nép nem ad meg nekem. Nincs jogom arra, hogy olyan fennhatósággal éljek, amellyel az Alkotmánybíróság nem ruházott fel. Ez Tayyip Erdoğan jelleme. Azt akarom, hogy az egész világ tudja ezt!”

Erdoğan elnök elítélte a nyugat puccsal szembeni viselkedését: „A nyugat nem tudatta velünk, hogy a puccs ellen van. A hallgatásuk megbocsáthatatlan. Csak annyit mondtak, hogy túl sok embert bocsátunk el, és őrizetbe vesszük a bírókat és katonákat. Mivel nem értik, hogy mi történt Törökországban, nincs is joguk elítélni minket vagy az országon belüli rendszert. Nem egyenes emberek. Az USA vezérkari főnöke (Joseph Dunford) hozzánk látogatott. Megmutattuk neki a parlament épületét. Ki bombázta le azt? A FETÖ tagjai!” - mondta.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a nyugatnak semmi joga elítélni Törökországot: „Azt mondom, hogy ismerjék a határaikat. Legyenek igazságosak, pártatlanok. A nép által választott kormány elleni puccskísérlet megbocsáthatatlan dolog. Akik némák maradnak a puccsal szemben, azok az autokratikus rendszert választják a demokrácia helyett. Büszke vagyok nemzetemre, amely meghiúsította ezt a tervet!”

Erdoğan elnök utalt arra is, hogy a washingtoni vezetés további bizonyítékokat vár a kiadatás ügyében, és hangsúlyozta: a Török Fegyveres Erők főparancsnokát, Hulusi Akart foglyul ejtő puccsisták azt akarták, hogy a tábornok Fetullah Gülennel tárgyaljon, ami a legnagyobb bizonyíték.

A köztársasági elnök azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő rögtön a puccskísérlet utáni napon felhívta őt, és részvétét nyilvánította a hősi halottak miatt, és biztosította országa támogatásáról. Erdoğan elnök azt is hozzátette, hogy kedden egy üzletemberekből álló küldöttség élén Oroszországba utazik.

A köztársasági elnök kitért az EU és Törökország között fennálló menekültszerződésre is.

Emlékeztetett arra, hogy az EU nem tartotta be adott szavát:

„A menekültek visszaküldésével kapcsolatos egyezményt alkalmazni kell. Ahhoz, hogy az EU számon kérje Törökországtól a kötelességei teljesítését, előbb neki magának kell teljesítenie a rá eső részt. Az EU mind a mai napig egyetlen lépést sem tett ebben a témában. Országukban jelenleg 3 millió szíriai és iraki menekült él, ők mindannyian menekültek, ezt az EU sem kérdőjelezi meg” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír