A gyűlés beszédei

Történelmi pillanatokkal kezdődött az isztambuli Demokrácia és Mártírok gyűlése

547575
A gyűlés beszédei
ismail kahraman.jpg
binali yıldırım.jpg
hulusi akar.jpg
kemal kılıçdaroğlu.jpg
devlet bahçeli.jpg

Történelmi pillanatokkal kezdődött az isztambuli Demokrácia és Mártírok gyűlése.

A Yenikapı téren már kora reggeltől fogva özönlő milliók lelkesedése Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök érkezésével érte el tetőpontját.

Amikor az AK Parti elnöke és Törökország miniszterelnök, Binali Yıldırım, a CHP elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu és az MHP elnöke, Devlet Bahçeli köszöntötték az egybegyűlteket, több millió polgár érezte át az egységet és összetartozást.

A hősi halottak emlékére tartott egy perces néma vigyázzállást követően felhangzott a nemzeti himnusz, majd a Vallásügyi Igazgatóság elnöke, Mehmet Görmez az egybegyűltekkel közösen fohászkodott a július 15-i aljas puccskísérlet 240 hősi halottjáért.

A gyűlés első beszédét az MHP elnöke, Devlet Bahçeli mondta.

„Július 15-én egy újjászületés jó hírét adták át” - jelentette ki Bahçeli, és elmondta, hogy mély büszkeséggel kísérte figyelemmel, amint Törökország felkelt, és kezébe vette sorsát.

Hangsúlyozva, hogy július 15-e egy újabb megszállási kísérlet volt Törökország ellen, Devlet Bahçeli kijelentette:

„a zsarnokok, az imperializmus eszközei ez alkalommal katonai egyenruhába öltözve hatoltak be Törökországba. A magát tudósnak és tanítónak feltüntető gyilkos terrorszervezetnek adták ki a parancsot, hogy sújtson le Törökországra.”

Azon a napon a nemzeti lelkiismeret megnyilvánult minden tanú előtt, és a török nemzet úgy vonult a golyózáporban, mintha csak egy rózsakertben sétálna, jelentette ki az MHP elnöke.

Bahçeli beszéde után a CHP elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu kapott szót, aki hangsúlyozta: ebből a súlyos csapásból minden politikusnak le kell vonnia a tanulságokat.

A korszerű, a megbékélés kultúráját elsajátított Törökországban a mecsetekből, a laktanyákból és az igazságszolgáltatásból ki kell zárnia a politikát, hangsúlyozta Kılıçdaroğlu, aki utalt arra is, hogy milyen fontos minden körülmények között kiállni a demokrácia mellett.

„Sem puccs, sem diktatúra, éljen a demokrácia!” - mondta a CHP elnöke, aki hangsúlyozta: minden, a nemzeti akaratra vetülő árnyékot el kell kergetni.

Azt is kiemelte, hogy a köztársaság életben tartása és védelme mindenki kötelessége, és tovább kell erősíteni a parlamenti rendszert.

Kılıçdaroğlu után az egybegyűltek zajos szeretetnyilvánításai közepette a Török Fegyveres Erők (TSK) főparancsnoka, Hulusi Akar lépett a pódiumra.

Hulusi Akar elmondta, hogy július 15-i puccskísérlet során a Török Fegyveres Erők soraiba beszivárgott terroristák csoportja (a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) olyan felháborítóan lépett fel a haza és a nemzet ellen, amilyet még nem láttak a történelem során, de a nemzet megadta nekik a méltó választ.

A Török Fegyveres Erők főparancsnoka hangsúlyozta: a TSK erőt merít abból, hogy különbséget tesznek a véres kezű bűnösök és a Török Fegyveres Erők túlnyomó többségét alkotó hős tagjai között, és az állam parancsait várva teljesíti kötelességét.

„A győzelem azoké, akik hisznek a demokráciában: az önöké!” - zárta szavait Akar.

Binali Yıldırım miniszterelnök beszédét a jelen lévő minden ellenzéki párt vezetőjének és támogatóinak üdvözlésével kezdte.

„Köszöntök mindenki, aki a 81 tartományban és az Észak-ciprusi Török Köztársaságban nézi ezt a gyűlést” - mondta Binali Yıldırım, aki hangsúlyozta: július 15-én a török nemzet második honvédő háborúja zajlott.

„Ez a nemzet azt választotta, hogy nem képes becstelenül élni földjén, és nem képes becstelenül nyugodni földjében” - mondta a miniszterelnök, aki azt is hozzátette: véget fognak vetni annak,hogy a PKK terrorszervezet a gyűlölet magvait hintse el az ország polgárai között.

Yıldırım hangsúlyozta: július 15. a fertőzésektől, a kártevőktől való megtisztulás napja, és meg fognak szüntetni minden elemet, ami a nemzetnek gondok okozhat.

„A FETÖ vezetője Törökországba fog jönni, és számot fog adni erről az árulásról!” - jelentette ki Yıldırım miniszterelnök.

A török országgyűlés (TBMM) elnöke, İsmail Kahraman beszédében emlékeztetett arra, hogy az áruló puccskísérlet július 15-i éjszakáján a TBMM nem állt le, és tovább folytatta működését.

Kahraman elmondta, hogy a puccsisták aznap éjjel bombát dobtak a parlament épületére, ami olyan volt, mintha a nemzet szívét bombázták volna.

Azonban az eltökéltséget és bátorságot mutató nemzet elnyomta ezt az áruló felkelést, és a puccsok története ezzel véget is.

A TBMM elnöke hangsúlyozta: legnagyobb reményét a Törökországot szerető szívekbe veti, és kijelentette:

„A nemzet állam nélkül, az állam hadsereg nélkül nem létezhet.”



Még több hír