Folytatódik a Demokrácia és Mártírok gyűlése

„A győzelem azoké, akik hisznek a demokráciában: az önöké!”

546994
Folytatódik a Demokrácia és Mártírok gyűlése
demokrasi ve sehitler mitingi3.jpg
demokrasi ve sehitler mitingi2.jpg
demokrasi ve sehitler mitingi1.jpg

Történelmi pillanatokkal kezdődött az isztambuli Demokrácia és Mártírok gyűlése.

Bahçeli beszéde után a CHP elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu kapott szót, aki hangsúlyozta: ebből a súlyos csapásból minden politikusnak le kell vonnia a tanulságokat.

A korszerű, a megbékélés kultúráját elsajátított Törökországban a mecsetekből, a laktanyákból és az igazságszolgáltatásból ki kell zárnia a politikát, hangsúlyozta Kılıçdaroğlu, aki utalt arra is, hogy milyen fontos minden körülmények között kiállni a demokrácia mellett.

„Sem puccs, sem diktatúra, éljen a demokrácia!” - mondta a CHP elnöke, aki hangsúlyozta: minden, a nemzeti akaratra vetülő árnyékot el kell kergetni.

Azt is kiemelte, hogy a köztársaság életben tartása és védelme mindenki kötelessége, és tovább kell erősíteni a parlamenti rendszert.

Kılıçdaroğlu után az egybegyűltek zajos szeretetnyilvánításai közepette a Török Fegyveres Erők (TSK) főparancsnoka, Hulusi Akar lépett a pódiumra.

Hulusi Akar elmondta, hogy július 15-i puccskísérlet során a Török Fegyveres Erők soraiba beszivárgott terroristák csoportja (a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) olyan felháborítóan lépett fel a haza és a nemzet ellen, amilyet még nem láttak a történelem során, de a nemzet megadta nekik a méltó választ.

A Török Fegyveres Erők főparancsnoka hangsúlyozta: a TSK erőt merít abból, hogy különbséget tesznek a véres kezű bűnösök és a Török Fegyveres Erők túlnyomó többségét alkotó hős tagjai között, és az állam parancsait várva teljesíti kötelességét.

„A győzelem azoké, akik hisznek a demokráciában: az önöké!” - zárta szavait Akar.

Élőben követheti a történelmi gyűlést



Még több hír