Yıldırım: a szakadék széléről menekült meg Törökország

Minden értelemben a szakadék széléről menekült meg Törökország július 15. éjszakáján, jelentette ki az AK Parti elnöke és Törökország miniszterelnöke, Binali Yıldırım.

543512
Yıldırım: a szakadék széléről menekült meg Törökország

Yıldırım miniszterelnök pártja parlamenti frakciójának ülésén mondott beszédében elemezte a napirenden lévő kérdéseket.

Yıldırım elmondta, hogy a július 15-i aljas puccskísérlet az államnak és a nemzetnek okozott sérülés és pusztítás helyrehozásának céljából a frakció és a kormány is rendkívüli erőfeszítéseket tesz, már a puccskísérlet első óráitól kezdve cselekvésbe lendültek az ország minden táján az ügyészekkel együtt, és megkezdték a törvényes eljárást.

„Ebben az időszakban gazdasági értelemben véve semmiféle hiányosság nem lépett fel, a legkisebb probléma sem volt” - mondta Yıldırım, aki azt is hozzá tette: a hivatali szervezet is az első naptól fogva úgy működik, mintha semmi sem történt volna.

Yıldırım azt is bejelentette, hogy augusztus 7-én a Demokrácia és Mártírok találkozót rendezik meg Isztambulban:

„Tisztelt köztársasági elnökünk felhívására mind Yenikapıban leszünk, ahol a történelem, demokráciánk legnagyobb gyűlését bonyolítjuk le.”

A miniszterelnök egyben megismételte Erdoğan köztársasági elnök többi pártvezetőhöz intézett felhívását is:

„Ez a nap az egység napja, az összefogás napja. Annak a napja, hogy közösen vagyunk Törökország. Ezért a CHP vezetőjét, az MHP vezetőjét és a pártok tagjait is meghívom erre a találkozóra!”

Yıldırım hangsúlyozta, hogy az áruló terrorszervezetet (FETÖ), mintha pengével vágnák ki, eltávolítják ezekről az áldott földekről:

„Mind a mai napig megtettünk minden óvintézkedést, hogy ezek a szervezetek se kívülről, se belülről ne árthassanak Törökországnak, és megteszünk továbbra is. Minden rételemben a szakadék széléről menekült meg Törökország július 15. éjszakáján. Ha július 15-én sikerrel jártak volna, ma nem lenne alkotmány, nem lenne jogszerűség és nem lenne parlament. Megszűntek volna a politikai pártok, és a politikai akaratot teljesen megsemmisítették volna. Ha ez a puccskísérlet sikeres lett volna, mára nem volna semmi nyoma a sajtószabadságban, az emberi jogoknak, a szólásszabadságnak. Államunk és nemzetünk is a szakadék széléről menekült meg.” - hangsúlyozta a miniszterelnök.



Még több hír