Gülen kiadatásáról beszélt az igazságügyminiszter

Bekir Bozdağ igazságügyi miniszter ismét felhívást intézett az Egyesült Államokhoz a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) vezetője, Fetullah Gülen kiadatásával kapcsolatban.

542422
Gülen kiadatásáról beszélt az igazságügyminiszter

Bekir Bozdağ Konyában szólt a demokrácia őrzésére összegyűltekhez, és azt a tanácsot adta: akik Törökországgal jó kapcsolatot akarnak kialakítani és fenntartani, azoknak objektíven és előítéletek nélkül kell Törökországra nézniük.

„Akik Fetullah Gülen terroristáinak vagy más terroristák kiadványaiból vagy elemzéseiből akarják tanulmányozni Törökországot, azok még nagyobb tévedésben lesznek. További téves döntésekhez adják a nevüket” - hangsúlyozta Bozdağ.

Bozdağ igazságtalanságnak nevezte azt, ha azt mondják, hogy egy, az USA-hoz hasonló nagy állam nem ismeri Fetullah Gülen valódi arcát:

„Ha Amerika nem ismeri Fetullah Gülen valódi arcát, a Törökország számára jelentett fenyegetést, amit az USA és más országok számára jelent, akkor az azt jelenti, hogy Amerika szánalomra méltó állapotban van. Nem illik Amerika nagyságához, hogy ezt ne lássa” - mondta a miniszter.

Bozdağ hangsúlyozta: az USA is tudja, hogy Gülen áll a puccskísérlet mögött, ennek alátámasztására nincs szükség további bizonyítékokra, és ha az amerikai kormány nem adja ki Gülent, soha nem lesz képes megmagyarázni ezt egy demokráciában hívő népnek.

A miniszter felhívta a figyelmet azokra az információkra is, amelyek szerint Gülen külföldre készül menekülni, és hangsúlyozta: Gülent minél előbb őrizetbe kell venni, és át kell adni Törökországnak.

„Fetullah Gülen nem tud megszökni, ha az USA nem engedi. Ha onnan megszökik, és egy másik országba menekül, az csak az USA engedélyével következhet be. Ha valaki azt állítaná, hogy egy olyan személy, aki ilyen puccskísérletet hajtott végre Törökországban, akiről az egész világ beszél, és aki Amerikában él, észrevétlenül megszökhet onnan, azt az egész világ kinevetné” válaszolta egy kérdésre Bozdağ miniszter.



Még több hír