Figyelmeztetett a kijevi nagyvkövet

Törökország kijevi nagykövete, Yönet Can Tezel figyelmeztette Ukrajnát a Fetullah terrorszervezettel kapcsolatban.

541424
Figyelmeztetett a kijevi nagyvkövet

Tezel nagykövet a Kijevben rendezett sajtótájékoztatóján beszélt a Törökországban zajló eseményekről, és Fetullah Gülen csapatával kapcsolatban kijelentette:

„Egy titkos terrorszervezetről van szó, amelynek rengeteg országban vannak kapcsolatai.”

A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet mintegy 150 országban tevékenykedik, többek között Ukrajnában is, és vannak olyan tevékenységek, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a szervezettel.

„Azt gondolom, hogy az ukrán államnak komolyan kell ehhez hozzáállnia, és meg kell tennie a szükséges óvintézkedéseket” - mondta a nagykövet.

Tezel figyelmeztetett azzal kapcsolatban, hogy az ügy a szomszédos országok számára is nemzetbiztonsági jelentőségűvé válhat:

„Ahogy Törökországban, úgy itt is mindent törvényes keretek között kell végezni. Ukrajnában is óvintézkedéseket kell tenni” - hangsúlyozta.

Tezel nagykövet utalt arra is, hogy a modern kori történelemben július 15-16. az egyetlen példa arra, hogy az emberek, annak ellenére, hogy tankokkal és vadászgépekkel támadtak rájuk, az utcákra sereglettek, és meghiúsítottak egy puccskísérletet. A török nép fontos lépéseket tett meg a demokrácia útján, és nem akar visszafordulni, hangsúlyozta a nagykövet.

Tezel azt is kiemelte, hogy Ukrajna a puccskísérlet kezdete óta Törökország választott kormánya mellett állt:

„Nagy boldogsággal tölt el minket barátunk, stratégiai partnerünk, Ukrajna ilyetén hozzáállása” - mondta.

A nagykövet azt is hangsúlyozta, hogy az idegenforgalom területén nem kell számolni semmiféle biztonsági problémával:

„Nem áll fenn olyan helyzet, amely bármilyen módon befolyásolná a lakosság mindennapi életét, vagy akár az idegenforgalmat” - jelentette ki.



Még több hír