İbrahim Kalın cikke a New York Timesban

A köztársasági elnöki hivatal szóvivője, İbrahim Kalın „A puccs vezetőinek el kell számolniuk” című írása a New York Timesban jelent meg

536943
İbrahim Kalın cikke a New York Timesban

A köztársasági elnöki hivatal szóvivője, İbrahim Kalın kijelentette: a Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) július 15-i puccskísérletének hátterében álló vezetőt, Fetullah Gülent az Egyesül Államoknak ki kell adnia.

A köztársasági elnöki hivatal szóvivője, İbrahim Kalın „A puccs vezetőinek el kell számolniuk” című írása a New York Timesban jelent meg.

Kalın kijelentette: az a vád, hogy a július 15-i puccskísérlet megrendezett volt, éppolyan megalapozatlan, mint az a feltételezés, hogy a szeptember 11-i eseményeket az USA hajtotta végre. Azt is hangsúlyozta, hogy a puccskísérlet kitervelőinek vallomásai és a megszerzett bizonyítékok egyértelműen Fetullah Gülenre, mint a puccskísérlet vezetőjére mutatnak.

İbrahim Kalın azt is hozzátette: a Török Köztársaság állama erősebb és átláthatóbb lett azzal, hogy a Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) tagjait eltávolították állami hivatalnokként viselt pozíciójukból.

Kalın utalt arra, hogy a terrorszervezet (a gülenisták) az 1980-as évek óta békés, oktatási feladatokat végző önkéntesekként viselkednek, de mindig is a sötét oldalon álltak, és az igazságszolgáltatás és a biztonság rendszerébe beszivárogva a saját érdekeiknek megfelelően manipulálták a rendszereket.

İbrahim Kalın hangsúlyozta, hogy a két ország között fennálló egyezmény értelmében az USA-nak ki kell adnia Fetullah Gülent Törökországnak, és hozzátette: az Egyesült Államoknak nem szabad az amerikai törvényeket kihasználva segítenie Gülent abban, hogy a török igazságszolgáltatás elől elmeneküljön.

İbrahim Kalın azt is kiemelte, hogy a török nemzet az újkori történelem során még soha nem tanúsított ilyen szoros és egységes összefogást – minden demokráciában lehetnek véleménykülönbségek, de a július 15-i események bebizonyították: a demokrácia, szabadság és jog minden felett áll, és ezek az értékek nem eladók.

Kalın azt is hozzátette: a török nemzet igazságot követel, és azt, hogy soha többé ne kelljen ilyen eseményeket átélnie.



Még több hír