Isztambulban százezrek töltötték meg a Taksim, Kısıklı, Esenler tereket

Az ankarai Kızılay téren összegyűlt polgárok továbbra is kifejezésre juttatják a Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) elleni reakcióikat.

534060
Isztambulban százezrek töltötték meg a Taksim, Kısıklı, Esenler tereket

A Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) július 15-i puccskísérlete ellen az első naptól kezdve Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök hívására a közterekre sereglő, és azokat azóta sem elhagyó török állampolgárok továbbra is őrködnek a demokrácia felett Törökország 81 városában.

Az ankarai Kızılay téren összegyűlt polgárok továbbra is kifejezésre juttatják a Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) elleni reakcióikat.

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter a köztereken a demokrácia védelmében összegyűlt polgárokat szólította meg.

Emlékeztetett arra, hogy a FETÖ tagjai a hadsereg tagjai közé szivárogtak be, és július 15-ének éjszakáján az országra, a demokráciára, a nemzetre akartak csapást mérni:

„Köztársasági elnökünk, vezetünk, az ezen az áldott úton velünk együtt menetelő Recep Tayyip Erdoğan és kormányunk határozott kiállásának, de elsősorban a tankok ellen vonuló, a lánctalpak elé fekvő, életüket hősként feláldozó nemzetünk bátorságának, bölcsességének köszönhetően a török nemzet meghiúsította ezt a puccskísérletet” - mondta Çavuşoğlu.

Alişan, Mustafa Ceceli, Emre Altuğ, Nihat Doğan, Davut Güloğlu, Berdan Mardini, Kutsi, Dilber Ay, Ece Erken művészek, "Afrikalı Ali', "Gezegen Mehmet" és más rádiós személyiségek, a sportvilág képviselői, mint Yılmaz Vural, Tugay Kerimoğlu vagy Alpay Özalan, a TRT sportkommentátora Ersin Düzen is a Kızılay térre érkeztek, hogy támogatásukat fejezzék ki.

Isztambulban százezrek töltötték meg a Taksim, Kısıklı, Esenler tereket.

Abdullah Gül 11. köztársasági elnök is szólt a Kısıklıban a köztársasági elnöki rezidencia előtt egybegyűltekhez:

„Nemes nemzetünk Törökországért és a köztársasági elnökért az utcákra özönlött, a tankok elé vetette magát, amivel megelőzte a Törökországra köszöntő sötét napokat és rengeteg fájdalmat” - mondta.

Kısıklıba érkezett a volt miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu is.

A Taksim téren a demokráciát őrzők körében a vallás képviselői a puccskísérlet megakadályozása során életüket vesztettekért fohászkodtak, és az egység és testvériség üzenetét adták át az egybegyűlteknek.

 



Még több hír