Hitünkkel védekezünk, mondta a köztársasági elnök

"Törökország egységét, testvériségét és összetartozását július 15-én puccskísérlettel próbálta meg kikezdeni, és az államot saját hatalma alá vonni a FETÖ terrorszervezet. "

531275
Hitünkkel védekezünk, mondta a köztársasági elnök

A meghiúsított puccskísérletet követően Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a Törökország összefogását, egységét, testvériségét elviselni nem képesek július 15-én az állam átvételére irányuló tevékenységüket fegyveres cselekedetté fokozták, ám miután a történtek estéjén intézett felhívására az ország minden táján minden állampolgár az utcákra sereglett, a FETÖ terrorszervezet lépéseit sikerült visszaverni.

„Polgártársaim megtöltötték a köztereket, és azt mondták: bár nekik van tankjuk és ágyújuk, de nekünk van hitünk!” és szembeszálltak velük. Az, hogy ezek a fiatal polgártársaink a tankok lánctalpai elé feküdtek, nem közönséges esemény volt. Ez a hit megnyilvánulása, a hittől hajtott cselekedet volt” - mondta a köztársasági elnök.

A török országgyűlés elnöke, İsmail Kahraman elmondta, hogy a nemzet egyetlen testként egyesült, és azok, akik ilyen fájdalmat okoztak, meg fogják kapni érte a jogos büntetésüket.

„Ez is egyfajta

Ez is egyfajta terrorizmus. A történt zavargás nem volt sikeres. Az állam a nyilvánosság elé fogja állítani a történtekért felelősöket, belföldi és külföldi szövetségeseiket egyaránt. Mindezt a törvény keretei között fogjuk végrehajtani” - mondta Kahraman.

Ez is egyfajta terrorizmus. A történt zavargás nem volt sikeres. Az állam a nyilvánosság elé fogja állítani a történtekért felelősöket, belföldi és külföldi szövetségeseiket egyaránt. Mindezt a törvény keretei között fogjuk végrehajtani” - mondta Kahraman.

Binali Yıldırım miniszterelnök és az AK parti elnöke köszönetét fejezte ki a demokrácia mellé álló török népnek:

„Vér öntötte el a szemüket. Őrültek voltak. De azt nem fogták fel, hogy aki a nemzet házára emeli a kezét, megégeti azt! Még 24 óra sem kellett ahhoz, hogy alaposan megégessék. Semmiféle puccskísérlet nem válik azok javára, akik elkövetik, és a jövőben sem fog a hasznukra válni. Mostantól fogva senki ne vegye a bátorságot, hogy a nemzet akarat ellen merjen szegülni!” - mondta a miniszterelnök.



Még több hír