Terroristákat tettek ártalmatlanná Vanban
Başkale kerületben a PKK két terroristáját tették ártalmatlanná.
Başkale kerületben a PKK terrorszervezet ellen irányuló hadművelet során 2 terroristát tettek ártalmatlanná.
A vani kormányzóság közleménye szerint a bebleşini és albayraki csendőrőrs parancsnokságának illetékességi területén a kerületi csendőrparancsnokság csapatai indítottak akciót abból a célból, hogy a terrorszervezet által korábban az úton elrejtett házi készítésű robbanószerkezetet hatástalanítsák.
A művelet során a terrorszervezet tagjai összetűzésbe keveredtek a biztonsági erőkkel. Az összecsapások eredményeképpen a közlemény szerint egy férfi és egy nő terrorista holtan került kézre. Hasonlóképpen kézre került mindkét terrorista Kalasnyikov márkájú gépfegyvere is. A felderített robbanószerkezetet a bombaszakértők csapata sikeresen megsemmisítette.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.