A terrorról nyilatkozott Erdoğan elnök

Erdoğan elnök az isztambuli Atatürk reptéren történt terrortámadás kapcsán nyilatkozott

521133
A terrorról nyilatkozott Erdoğan elnök

A terrorszervezetek számára nem különbözik Isztambul Londontól, vagy Berlin Ankarától, ezért minden államnak közösen kell harcolnia a terrorizmus ellen, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan elnök az isztambuli Atatürk reptéren történt terrortámadás kapcsán nyilatkozott.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az ártatlan civileket célba vevő terrorszervezetek ismét megmutatták sötét arcukat:

„Ennek a támadásnak nem az volt a célja, hogy bármiféle eredmény elérjenek vele, csak és kizárólag az volt a célja, hogy ártatlan emberek vére és fájdalma árán országunk ellen irányuló propagandát folytasson a világban” - mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan elnök kiemelte, hogy ez a támadás az áldott Ramadán hónapban történt, ami azt mutatja, hogy a terroristák semmilyen értéket, többek között a vallást sem tisztelik, és nem válogatnak az áldozatok között.

„Törökországnak van ereje, eltökéltsége és lehetősége arra, hogy a végsőkig folytassa a terrorszervezetek elleni küzdelmet, kerül, amibe kerül” - mondta a köztársasági elnök, aki azt is hozzátette:

„Azok a bombák, amelyek ma Isztambulban robbantak, a terror jellemzői miatt a világ bármely országában, bármelyik repülőterén robbanhattak volna!”

„Mindenki biztos lehet benne, hogy a terrorszervezetek számára nem különbözik Isztambul Londontól, Berlin Ankarától, Izmir Chicagótól vagy Antalya Rómától. Ezért ha minden állam, az egész emberiség nem fog össze, hogy közösen harcoljon a terrorizmus ellen, a legrosszabb félelmeink egymás után fognak megvalósulni. Remélem, hogy az Atatürk repülőtéren történt támadás az egész világ, elsősorban a nyugati országok számára fordulópontot, mérföldkövet fog jelenteni a terrorszervezetek elleni közös küzdelemben” - hangsúlyozta Erdoğan elnök.



Még több hír