A pápa kijelentésére reagált Canikli

A giresuni kormányzóságra látogató Canikli a pápa kijelentését rendkívül szerencsétlennek értékelte

518786
A pápa kijelentésére reagált Canikli

Nurettin Canikli miniszterelnök-helyettes értékelése szerint politikai szólam Ferenc pápa kijelentése, mellyel Örményországban tett látogatása során az örmény vádakat támogatta.

A giresuni kormányzóságra látogató Canikli a pápa kijelentését rendkívül szerencsétlennek értékelte.

„Ahogy Nagy-Britannia unióból való kilépésével kapcsolatos eredményben, úgy a pápaság tevékenységeiben is a keresztes háborúk minden nyoma, minden visszhangja látható” - mondta Canikli, aki azt is hangsúlyozta, hogy a pápa nyilatkozatai nem objektívek, és nincs közük a valósághoz:

„A pápa örmény vádakat támogató kijelentése politikai nyilatkozat. Olyan nyilatkozat, amelyet vallási alapon tettek” - mondta a miniszterelnök-helyettes.

Canikli arra is felhívta a figyelmet, hogy a cél Törökország sarokba szorítása: „A pápa ugyanazon okokból teszi az efféle kijelentéseket, amilyen okokból Törökországot sem vették fel mostanáig az Európai Unióba” - mondta.

Canikli azt is hozzátette, hogy a pápa nyilatkozatát nem kell komolyan venni:

„Nemzetünk történelmében semmi olyasmi nincs, mint amivel az örmények vádolnak minket, és nem is lenne lehetséges, mert hitünk, hagyományaink alapjaiban elutasítják az ilyesmit” - mondta.

Canikli azt is hozzá tette, hogy Európa hagyományai, és gyakorlata is minden korban alkalmat teremtett a népirtásra, amelyre számtalan példa áll rendelkezésre.

Azt is hangsúlyozta, hogy hárommillió szíriai előtt, akik a halállal néztek farkasszemet, egyedül Törökország nyitotta meg kapuit:

„Ahogy az oszmán birodalom idején is tették. Az oszmán birodalomban nemcsak a muszlimok, hanem minden egyéb közösség, elsősorban a zsidók segítségére siettek, nemzetünk reflexszerű viselkedése, hogy segítséget nyújtson minden nehéz helyzetbe került, elnyomott embernek. Hogy is követhette volna el egy ilyen nemzet azt, amivel az örmények vádolják? Lehetséges lenne ilyesmi? A hozott döntés kizárólag politikai indíttatású, és magán hordozza a keresztes háborúk jellemzőit és mentalitását” - mondta a miniszterelnök-helyettes.



Még több hír