A döntésnek nincs értéke vagy érvényessége

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök egy „háttértervre” figyelmeztetett a német parlament 1915-ös eseményekre vonatkozó döntésével kapcsolatban.

505122
A döntésnek nincs értéke vagy érvényessége

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök egy „háttértervre” figyelmeztetett a német parlament 1915-ös eseményekre vonatkozó döntésével kapcsolatban.

Kelet-afrikai útján az újságíróknak nyilatkozó köztársasági elnök elmondta: a döntésnek nincs értéke vagy érvényessége.

Erdoğan hangsúlyozta: Németország nincs tudatában annak, hogy elveszíthet egy Törökországhoz hasonló értékes barátot, és egy felsőbb intelligencia háttérterve áll a döntés mögött.

„Miért van az, hogy tavaly, az 1915-ös események 100. évfordulóján ugyanezt a határozatot nem szavazták meg, most pedig megszavazták? Valamilyen tervet kell követniük, valamilyen háttérintelligencia utasítását kellett megkapniuk, hogy ilyen lépést tettek” - mondta Erdoğan elnök.

A köztársasági elnök megemlítette a szavazásban részt nem vevő Angela Merkel kancellárt is:

„A német vezetők egy ilyen döntés után vajon hogy fognak rám vagy a miniszterelnökünkre nézni?” - tette fel a kérdést.

Erdoğan elnök azt is hozzátette, hogy a német parlament döntése nem fogja befolyásolni a menekültegyezményt, és hangsúlyozta: a történtek Németországgal kapcsolatosak, nem lenne helyes a Törökország – EU közötti eseményként értelmezni őket.

Erdoğan elnök arról is tájékoztatott, hogy tárgyaltak az Egyesült Államokkal Manbij megtisztításáról az ILIÁ terrorszervezet terroristáitól:

„A szíriai demokratikus erők soraiban mintegy 2.500 arab van. Közülük 450 kap támogatást a YPG-tól. Törökország közölte aggodalmait az érintettekkel. Nem akarunk újabb problémát Észak-Szíriában. Ha szükséges, mi magunk fogunk a probléma megoldásához látni” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír