'Komoly mértékben befolyásolni fogja a két ország kapcsolatát.'
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette: az, hogy a német szövetségi parlament elfogadta az 1915-ös örmény vádakkal kapcsolatos határozatra vonatkozó javaslatot, komoly mértékben befolyásolni fogja a két ország kapcsolatát.
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette: az, hogy a német szövetségi parlament elfogadta az 1915-ös örmény vádakkal kapcsolatos határozatra vonatkozó javaslatot, komoly mértékben befolyásolni fogja a két ország kapcsolatát.
A hivatalos látogatáson Kenyában tartózkodó török köztársasági elnök a hazatérte után teendő lépéseket értékelte, és közölte, hogy a külügyminisztérium illetékesei is részletesen meg fogják vizsgálni a kérdést.
Binali Yıldırım miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a javaslat elfogadását követően tárgylásra hívta be Törökország berlini nagykövetét.
Yıldırım azt is hangsúlyozta, hogy Törökország soha nem fogja elfogadni az 1915-ös eseményekkel kapcsolatos örmény vádakkal kapcsolatban hozott határozatot.
„A múltunk nyilvános és egyértelmű. Ez egy hibás döntés” - jelentette ki a miniszterelnök.
Numan Kurtulmuş miniszterelnök-helyettes szintén kijelentette, hogy Törökország számára az elfogadott határozat nem létezik.
„Az eltorzított és alaptalan vádak elfogadása történelmi hiba” - jelentette ki Kurtulmuş, aki azt is hozzátette, hogy minden platformon meg fogják adni a szükséges választ.
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter is reagált a vádakra: „A saját történelmük sötét lapjait felelőtlen és alaptalan módon vetítik ki más országok történelmének befeketítésére” - mondta.
Az AK Parti szóvivője, Yasin Aktay kijelentette, hogy ez az esemény súlyosan károsította a Németországgal fennálló kapcsolatukat.
„A német parlament döntése nem baráti viselkedés. Súlyos károkat okozott kapcsolatainkban” - mondta Aktay.
A CHP párt országgyűlési képviselője, Barış Yarkadaş azt mondta a német szövetségi parlament által elfogadott javaslatról: „Ez a döntés semmis. A parlamenteknek tartózkodniuk kell attól, hogy efféle történelmi eseményekkel kapcsolatban hozzanak döntést.”
Ugyanakkor a török parlament (TBMM) közös nyilatkozatra készül, melyben elítéli a német parlament döntését.
A német szövetségi parlament elfogadta az örmények arra vonatkozó javaslatát, hogy az 1915-ös eseményeket „népirtásnak” minősítsék.
Feltűnő módon Angela Merkel német kancellár nem vett részt a szavazáson.
Emellett Merkel a szavazás után nem sokkal tett nyilatkozatában kijelentette: átfogó és erős kapcsolatokat ápolnak Törökországgal.
Ugyanakkor Törökország berlini nagykövetét behívatták a török külügyminisztériumba
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.